Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

The Dark Knight Rises, 2012, R.: Christopher Nolan, Sz.: Christian Bale, Gary Oldman, Tom Hardy, Joseph Gordon-Levitt, Anne Hathaway, Marion Cotillard, Morgan Freeman, Michael Caine, Matthew Modine

Christopher Nolan Batman-trilógiája a végéhez ért, amelyben a rendező ígérete szerint lezárul a Denevérember története.

dark_knight_rises_ver15_xlg.jpg
2005-ben az addig kevésbé ismert angol rendező, Christopher Nolan újraindította Batman filmes kalandjait a Batman: Kezdődik! című filmmel. Sajátosan realisztikus szuperhőskalandja nagy sikert aratott a kritikusok és a közönség körében, nálam kevésbé (60%). Három évvel később jött a folytatás, A sötét lovag, amelyben Batman már nem központi figura volt, viszont kaptunk két másik nagyon erős karaktert Joker és Harvey Dent személyében. Katarzis, még nagyobb siker (80%). Négy évet vártunk a trilógia záródarabjára, amely végre megérkezett.
Nyolc évvel járunk az előző rész történései után. A nép úgy tudja, hogy Batman ölte meg Harvey Dentet, ezért a maszkos bűnüldöző visszavonul. Bruce Wayne a remete életmódot választotta, és hatalmas kastélya sötét zugaiban kuksol. Ám aktivizálnia kell magát, mert megjelenik egy újabb mindenre elszánt gonosztevő, Bane.
Jól felépített filmmel van dolgunk. Az elején eléggé nehezen indulnak be a dolgok, részben azért, mert az új szereplőket be kell mutatni. Később aztán beindul a pörgés, és onnantól csak néhol van megállás. Nagyon jól elhelyezett fordulatok, katartikus jelenetek és sajnos néhány helyen leülepedő hangulat jellemzik a cselekményt, amely határozottan halad az epikus és zseniális végkifejlet felé. Ez a film láthatóan nagyobbat akart szólni, mint az első két rész, ez sikerült is neki, bár nem teljesen szándéka szerint. A nagyravágyást jelzi a 164 perces játékidő is, amit a már említett leülepedés miatt nem sikerült teljesen egyforma minőségben kitölteni. Nagyot szólnak viszont az akciójelenetek. Nolan az első részben még nem tudott akciót rendezni, a másodikban viszont kitűnő akciójeleneteket láthatunk, ahogyan jelen filmünkben is.
Nolan filmjeiben már megszokhattuk, hogy sok egyformán jól kidolgozott és mozgatott karaktert láthatunk, és most sincs ez másképp. Bane figuráját nyugodtan lehet egy lapon emlegetni Jokerével. A fickónak már a megjelenése és az ereje is tekintélyt parancsoló, de őt igazából a félelmetes tettei és az intelligenciája határozzák meg. Selina Kyle, azaz a Macskanő motivációja sokáig homályos marad, de éppen emiatt lesz ő érdekes karakter. Az újak közül érdemes még megemlíteni a Joseph Gordon-Levitt által játszott Balke-et, aki a nép egyszerű közrendőre, ám a funkciója ennél jóval jelentősebb.
Bruce Wayne és Batman ezúttal sokkal központibb figura, mint A sötét lovagban. Kénytelen rehabilitálnia magát, ez vezet a szörnyűséges kálváriájához. A bőregér jelleme a trilógia lezárultával kiteljesedett. Az igazi szuperhős számomra még mindig a rendőrfőnök, Jim Gordon, aki ismét tanúbizonyságot tesz bátorságáról.
Hans Zimmer ismét zseniális zenét komponált. Taktusai révén lesz a film hangulata katartikus és epikus. Személy szerint megjutalmaznám egy Oscar-jelöléssel. Wally Pfister, Nolan házioperatőre ismét nagyszerű képekkel kényeztet minket.
Christopher Nolan részéről a Denevér befejezte röptét, de bizonyára látjuk majd őt még filmen a jövőben. Én megnézném az Igazság Ligája tagjaként.

85%


A szinkron meglepően jó lett, nem vártam ilyen magas minőséget. A színészek teljesen passzoló, vagy hamar megszokható magyar hangot kaptak.
Christian Bale - Fekete Ernő
Gary Oldman - Epres Attila
Tom Hardy - László Zsolt
Joseph Gordon-Levitt - Csőre Gábor
Anne Hathaway - Bogdányi Titanilla
Marion Cotillard - Györgyi Anna
Morgan Freeman - Revicky Gábor
Michael Caine - Fülöp Zsigmond
Matthew Modine - Lux Ádám

Megint jó régen volt utoljára bejegyzés. Ennek is ez a kurva nyár meg a finom sör az oka. A következő három hétben ugyanilyen passzív leszek, rögtön meg is mondom, miért.

Ezen a héten csütörtökön a denevér befejezi röptét, azaz megérkezik a hazai mozikba A sötét lovag - Felemelkedés. Ezt még aznap megnézem, és pénteken lesz róla firkálmány.

Utána viszont sok ideig megint nem lesz semmi, mert beindul mindenféle nagyüzem. Pénteken kezdődik az Olimpia, aminek az lesz köszönhető, hogy napi kb. 12 órában rá leszek cuppanva a tévére, és valószínűleg ötkarikás lesz tőle a szemem. Emellett augusztus első napjaiban még meglátogatom a FEZEN-t is.

Jövő héten lehet, hogy bele fog még férni a Míg a világvége el nem választ című film, így erről is lehet írás a közeljövőben a Batman mellett, de aztán jó ideig tényleg kussolok. Ez lesz tehát egy ideig, aztán az Olimpia után beindul a nagyüzem, mert 6 augusztusi filmet is kinéztem magamnak. Csak bírjam nézni.

The Amazing Spider-Man, 2012, R.: Marc Webb, Sz.: Andrew Garfield, Emma Stone, Rhys Ifans, Denis Leary, Martin Sheen, Sally Field

Sam Raimi trilógiája után (90%, 90%, 60%) a Sony szerette volna folytatni Pókember kalandjait, de a dolgok nem úgy alakultak. Helyette teljesen új stábbal gyártottak egy rebootot, mert ha már náluk van a megfilmesítési jog, pénzt kell belőle csinálni.

A csodálatos Pókember.jpg Megint egy eredettörténetet láthatunk: Peter Parkert megcsípi az a bizonyos pók, stb., és bumm, így lesz a Pókember. Van szerelem, főellenség meg minden, ami kell.
Érdekes a film felütése és expozíciója, mert nem igazán következik belőle, hogy ebből szuperhősös akciófilm lesz. Nekem inkább olyan volt, mint egy tinédzserdráma  sok tudományos fantasztikummal. A karaktereket nagyon alaposan megismerjük, de még ennél is jobban meg akarták őket ismertetni velünk, mert többet mutatnak mindenkit, mint amennyit bemutatnak belőlük. Mindenkinek teljesen világossá válik a motivációja, de aztán a film többi részében, főleg az utolsó harmadban, a kezdéshez képest nagyon leegyszerűsödnek. Ennek ellenére van izgalom a filmben, méghozzá nagyon jól adagolva, a végére összpontosítva mindent. Bár Marc Webb korábban csak egy nagyjátékfilmet rendezett (500 nap nyár), őt ismerve nem is olyan meglepő, amit eddig elmondtam. Kétkedve fogadtuk a hírt, mikor bejelentették, hogy ő lesz a rendező, de bebizonyította, hogy jó választás volt. Minden jeleneten érződik a precizitás, és az akciójelenetek is jól lettek megkoreografálva.
Az esetlen, majd hirtelen szuperhős Peter Paker karaktere egész jól ki lett dolgozva, Andrew Garfield jó választás volt a címszerepre. Bár azt még mindig nem értem, hogy hogy fért bele az a sok haja a maszk alá. Ezúttal Gwen Stacy a hőn áhított nő, bár nem értem, hogy Peter mit eszik rajta, mert nagyon semmilyen. Emma Stone szőkén furcsa, aztán mintha ott sem lenne, a karakterével együtt beleolvad a környezetébe. A félkezű Dr. Connors érdekes figura, gyíkká változva pedig meglehetősen félelmetes. Jó főellenség egy szuperhősös filmben, akit Rhys Ifans jól kelt életre. Ben bácsi (Martin Sheen) jó arc, akit ezúttal is utolér a végzete. May néni (Sally Field) kevés olyat mond, ami tanulságos akar lenni, de idegesítő. Gwen faterja (Denis Leary), a főzsaru keménykedik, de ő is jó arc.
James Horner zenéje telitalálat, sokat javít a hangulaton, amire szükség is van. John Schwartzman képei végig gyönyörűek, legyen szó közeliről, vagy totálról. Az ugrándozós jeleneteknél a hatást fokozza a 3D, ami több jelenetben tériszonyban nyilvánul meg, ezeken kívül meg mintha ott sem lenne.
Pókember új első filmes kalandja a hibái ellenére szórakoztató lett. Elegendő bevétel esetén szokták folytatni az ilyen sztorikat, ami ebben az esetben nem lenne ellenemre.

75%


A szinkron nem lett jó, mégpedig a hangválasztások miatt.
Andrew Garfield - Molnár Levente: Ez a hang gyenge hozzá.
Emma Stone - Parti Nóra: Eleve nem kéne engedni színészkedni olyat, aki nem tud rendesen beszélni, nemhogy szinkronizálni. Egyelőre úgy tűnik, Emma Stone szinkronizálhatatlan.
Rhys Ifans - Schnell Ádám: Ez akár jó is lehetne, mert be van járatva, de neki Viczián Ottó a tökéletes hang.
Denis Leary - Mihályi Győző: Ez nem az igazi, vannak jobbak neki.
Martin Sheen - Szersény Gyula: Ez jó, de Papp János lenne az igazi.
Sally Field - Kovács Nóra: Ez oké.

Eddig négy-négy foci EB-t és VB-t követtem teljes egészében, de mind közül az idei volt a leggyengébb színvonalú. Kevés volt az olyan csapat, amelyiknek tudása és akarata is volt ahhoz, hogy megnyerje az egész hepajt. A spanyolok győzelmének két okból nem örülök. Egyrészt már az EB előtt megmondtam, hogy lehetőség szerint ne ők nyerjenek, mert nemrég nyertek egy ilyet meg egy olyat, legyen most már egy kis változatosság. Másrészt a győzelmükkel komoly bajba kerülhet a sportág. Várhatóan nagyon sok csapat próbálja elsajátítani a tiki-takát, aminek az lesz a következménye, hogy egyre több lesz az unalmas meccs, és egyre kevesebb a gól, még az elit eseményeken is.

Gatyarohasztóan kibaszott meleg van. Azzal védekezek ellene, hogy lehetőség szerint nem mozdulok ki, mert a házban 10 fokkal kevesebb van, mint kint árnyékban. Ha elmegyek itthonról, leginkább este 8 után teszem, és olyan helyre megyek, ahol lehet hideg sört inni, és a többiekkel társalogni. Így kibírható.

Jövő héten jön az új Pókember-mozi, lesz majd róla írás a blogon, utána majd Batmanről olvashattok. Aztán majd augusztusban jön több érdekes film, ami nem tudom, hogy fog elférni az olimpia mellett, de majd valahogy megoldom.

süti beállítások módosítása