Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Vagy kórkép, ez majd eldől.

Hétfőn hajnalban lesz a 2014-es Oscar-díjátadás, ahol a 2013-as filmeket díjazzák. Sok éve óta tartó jó szokásomhoz híven idén is élőben nézem meg az egész hepajt vörös szőnyegestül, mindenestül. Az HBO-n. HD-ben (bleee :P). Remélem, jó lesz. Unatkozni úgysem fogok, mert nem szoktam.

Az is régóta tartó jó szokásom, hogy igyekszem minél több kategóriában minél kompetensebb lenni, hogy tudjam, mi micsoda, ki kicsoda, és hogy a jelöltek közül kiválasszam a magam kedvencét. Természetesen az Akadémia elküldte nekem az összes film screenerét, így amit akartam, sikerült megnézni időben. Első körben rövid véleményt mondok a legfőbb kategória nomináltjairól, aztán kiosztom a magam díjait. Maximális szubjektivitás, szófosás és sok fincsiség vár rád, ha elolvasod! ;)

Amerikai botrány (American Hustle)
David O. Russell egy idő után nem elég érdekessé váló cselekményében remekül mozgatja a nagyon jól megírt antihőseit, akiket kiváló színészi alakítások keltenek életre.
70%

Phillips kapitány (Captain Phillips)
Paul Greengrass szokásos stílusával nagyon izgalmas és végig feszült filmet hozott össze. A főszerepben Tom Hanks az évszázad eddigi legjobb alakításával megmutatja nekünk, mi is az a mozgóképes színművészet.
80%

Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club)
Nem tudom, miért van az, hogy Matthew McConaughey csak pár éve került előtérbe, mint jó színész, pedig ez már legalább '96 óta így van, ha nem '93 óta. A film jó, McConaughey tökéletes.
75%

Gravitáció (Gravity)
Általában kerülöm a 3D-s vetítéseket, de ennek a filmnek csak ezzel együtt van értelme. A főhős kiszolgáltatott helyzete sok izgalmat generál, a térhatás pedig szó szerint szédületes élményt okoz.
80%

A nő (Her)
Spike Jonze bátran és kreatívan mesél szerelemről, kapcsolatokról, barátságról, érzelmekről, magányról, társas magányról és lehetséges jövőképről, miközben a jelenre reflektál. Beszippant és ráébreszt dolgokra.
80%

Nebraska
Érdekes film generációk és emberfajták különbségéről és ütközéséről.
70%

Philomena - Határtalan szeretet (Philomena)
Az egyre jobb fordulatoknak köszönhetően egyre érdekesebbé váló film a szokásos Judi Dench-csel.
70%

12 év rabszolgaság (12 Years a Slave)
Steve McQueen harmadik filmje pontosan ugyanolyan, mint az első kettő: közepes forgatókönyvből a kiváló rendezői stílusával hatásos és izgalmas filmet készített. Chiwetel Ejiofor is régóta és folyamatosan bizonyítja tehetségét, ez nem történik másképp ezúttal sem.
75%

A Wall Street farkasa (The Wolf of Wall Street)
Ez a film túl hosszú. No, nem a 3 órával van gond, hanem azzal, amivel meg lett töltve. Sok jelenetnél érződik, hogy mikor kellett volna csattannia az ollónak, hogy pont jól legyen befejezve, ehelyett viszont a jó öreg Scorsese ügyetlenül előadott lényegtelen információkkal terhel minket. Ezáltal a film relatíve hamar válik nem teljesen érdekessé. Sok rendezőnek élete fő műve lenne, Scorsesének csak ujjgyakorlat.
70%

Mielőtt rátérnék a konkrét jelöltekre, megemlíteném, kik hiányoznak nekem a legjobban. Tom Hanksnek kurvára ott lenne a helye, akár kétszer is. Paul Greengrassnek szintúgy. Spike Jonze sehol. A Hajsza a győzelemért teljes nélkülözését szintén nem tudom mire vélni, hiszen a film, valamint Daniel Brühl és Ron Howard teljesítménye ott van a tavalyi év legjobbjai között. Sam Rockwell senki másnak nem hiányzik, csak nekem. A Tűzgyűrű vizuális effektjeinek és hangjának már nyáron odaítéltem a díjat, ehhez képest sehol semmit. Ez van.

A siránkozás után pedig végre kiderül, az egyes kategóriákban, amikből eleget láttam, én kinek adnám az Oscart. Ahol van kedvem, ott indoklom is a választásomat

Film: A nő
Nincsenek a jelöltek között kiemelkedő alkotások, így nem könnyű választani. A többihez képest kis mértékben, de határozottan jobban tetszett Spike Jonze filmje.

Rendező: Steve McQueen - 12 év rabszolgaság
Még Alfonso Cuarón is szóba jött nálam, de McQueen rendezését hatásosabbnak láttam.

Férfi főszereplő: Matthew McConaughey - Mielőtt meghaltam
A közvélemény nagyon mondja DiCapriót, akit egyébként élete két legjobb alakításáért nem is jelöltek (A tégla és Django elszabadul), de most McConaughey jobb nála is.

Női főszereplő: Cate Blanchett - Blue Jasmine
Woody Allen, ahogy mindenkiből, belőle is kihozta a maximumot.

Férfi mellékszereplő: Michael Fassbender - 12 év rabszolgaság
Gondolkoztam még Jared Letón, de Fassbender azzal a kis szerepével minden visz.

Női mellékszereplő: Jennifer Lawrence - Amerikai botrány
Live and Let Diiiiiiiiiiiiiiieee!!!

Eredeti forgatókönyv: Spike Jonze - A nő
Nálam ez a legkreatívabb.

Adaptált forgatókönyv: Billy Ray - Phillips kapitány
A többit semmiképp sem választanám, ez meg pont jó.

Fényképezés: Emmanuel Lubezki - Gravitáció és Roger Deakins - Fogságban
Ez döntetlen, mert nem tudok dönteni. Előbbi a 3D nagyszerűsége miatt, utóbbi azért, mert gyönyörű minden pillanata.

Zene: Steven Price - Gravitáció
Itt sem tartom kiemelkedőnek egyik jelöltet sem, de a választottam hangzott legjobban az adott filmben.

Betétdal: U2 - Ordinary Love
Ez tetszik, a többi meg nem.

Vágás: Phillips kapitány

Látvány: A nagy Gatsby

Jelmez: A nagy Gatsby

Maszk és haj: Jackass - Rossz nagyapó

Hangkeverés: A túlélő
Nézd és hallgasd! A szereplőkkel együtt szenvedtem a pontosan kimért hanghatásoknak köszönhetően.

Hangvágás: A túlélő
Ahogy az előbb mondtam.

Vizuális effektek: Star Trek - Sötétségben
A hobbit 2. jelölését nem értem, hiszen gyengék lettek a trükkjei. A második JJ-féle Star Trek viszont csilivili ámulat.

Kíváncsi vagyok, hány tényleges díjazott egyezik majd az enyémmel, ami várhatóan nem lesz sok, sőt kevés. Várom a hepajt.

A bejegyzés trackback címe:

https://ivanbelacsubakka.blog.hu/api/trackback/id/tr625837730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása