Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

The Bourne Legacy, 2012, R.: Tony Gilroy, Sz.: Jeremy Renner, Rachel Weisz, Edward Norton

A zseniális Bourne-trilógiát nem sikerült folytatni, készítettek hát helyette egy spinoffot. Ismerős sztori ismeretlen emberrel a középpontban.

A Bourne hagyaték.jpg A Bourne hagyatékból megtudjuk, hogy a Kőlépcső és a Feketemamba mellett számtalan hasonló program van. Az egyiket meg kell szüntetni, azaz likvidálni kell az ügynököket. Aaron Cross (Jeremy Renner) azonban túljár a vezetőség eszén, és menekülnie kell.
A forgatókönyv egyik elkövetője az a Tony Gilroy, aki a trilógiában is részt vett íróként, hol egyedül, hogy többedmagával. Ezúttal azonban nem sikerült ugyanolyan jól megírni a történetet. Cross korántsem olyan érdekes figura, mint Bourne, és ez végig így is marad. A film első harmada nem törekszik arra, hogy megkedveltesse a nézővel a főhősét, sőt arra sem, hogy tartsa a figyelmet. Kb. a film harmadánál bekövetkezik egy fordulat, ahonnan felpörögnek az események, és élvezetesebb lesz az egész. Sajnos ez már nem sokat ér, hiszen nem sikerült elérni, hogy izguljunk a jó oldalon levőkért, sem azt, hogy félelmetesek legyenek a rosszfiúk. Azt azonban meg kell említeni, hogy Renner jól teljesít  az akcióhős szerepkörében.
Tony Gilroy ezúttal nem csak íróként, hanem rendezőként is részt vett a filmben. Doug Liman és Paul Greengrass feszes tempót diktált és nagyszerű atmoszférát teremtett a trilógiában, ami Gilroynak nem sikerült. A hangulat semmilyen, se izgalom, se élvezet. A tempó is túl lassú lett, ami nagyon hátrányára vált a filmnek, mert így túl sok lett az unalmas lötyögés, és túl hosszú lett a játékidő. Ami viszont Gilroy javára szól, hogy elődeihez hasonlóan az akciójeleneteket ő is nagyon élvezetesre kreálta. Ezúttal nem rángatják a kamerát, így zökkenőmentesen élvezhetjük Robert Elswit gyönyörű képeit.
Véleményem szerint kár volt melléksztorit csinálni Jason Bourne kalandjaihoz, inkább nyugton kéne hagyni, mert az úgy kerek és tökéletes, ahogy van.

55%


A felirat majdnem tökéletes lett, csak pár helyesírási hiba van benne.

A bejegyzés trackback címe:

https://ivanbelacsubakka.blog.hu/api/trackback/id/tr494766901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása