Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Argo, 2012, R.: Ben Affleck, Sz.: Ben Affleck, Bryan Cranston, Alan Arkin, John Goodman

Ben Affleck már a Hideg nyomon (80%) és a Tolvajok városa (70%) című filmjeivel bebizonyította, hogy sokkal jobb rendező, mint színész, legújabb filmjével pedig megerősíti ezt a tényt.

1979-ben a teheráni amerikai nagykövetséget megszállják a lázongó irániak, és túszul ejtik az ott dolgozókat. Hatuknak azonban sikerül kimenekülni és elbújni a kanadai követségen. 1980-ban a CIA mentőakciót szervez az országból való kimenekítésükre, de nem akárhogyan: filmstábnak álcázzák őket.
Ezt a történet amennyire hülyén hangzik, annyira igaz, a stáblista alatt látható képek szerint maximálisan törekedtek a történelmi hűségre. A sztori jól felépített: a fordulatok jól lettek elhelyezve, és a feszültség is jól lett adagolva, kihegyezve az egészet a tetőpontra. Kis humort is sikerült az izgalmak közé csempészni, részben a filmes utalásoknak köszönhetően.
Mint említettem, Ben Affleck ismét bizonyította rendezői tehetségét, hiszen végig nagyon jó és feszült az atmoszférát teremtett. Ezúttal más a stílus, mint az első két filmjében, mivel most több realisztikusságot követelt a téma. Színészként hozza a szokásos elfogadható szintet, a kiemelkedő színészi játékot pedig Alan Arkin és John Goodman hozza mellékszerepeiknek köszönhetően.
Az eddigiekből világosan látható, hogy szép jövő áll Ben Affleck előtt, nem is bánnám, ha ezután csak rendezne.

75%

süti beállítások módosítása