The Hangover Part 3., 2012, R.: Todd Phillips, Sz.: Bradley Cooper, Ed Helms, Zach Galifianakis, Justin Bartha, Ken Jeong, John Goodman
Nem jó a Másnaposok 3. Mindjárt rátérek erre is, de előbb hadd értekezzek arról, mit is jelent nekem Todd Phillips.
2000-ben, amikor 13 éves voltam, minden kortársam az Amerikai pitéről áradozott, és akkor annak hullámát meglovagolva jött Todd Phillips első mozifilmje, a Cool túra. Nagyon vagánynak és szórakoztatónak találtam már akkor is, és a mai napig szívesen nézem újra (és újra). 2003-ban sajnos nem volt moziban a Sulihuligánok, de DVD-n szerencsére megjelent, így meg tudtam nézni, és hasonló véleménnyel voltam és vagyok róla, mint a fentebb említett alkotásról. Akkor volt, hogy megtudtam, ki is az a Todd Phillips, aki ilyen frappáns és szórakoztató módon ábrázolja a férfibarátságot. Véglegesen akkor lettem rajongója a munkásságának, amikor 2004-ben moziban láttam a Starsky és Hutchot, ami nekem nagyon tetsző módon és parodisztikusan dolgozza fel a klasszikus sorozatot. Ezt a filmet is szívesen nézem újra. Nem volt moziban, de 2007-ben DVD-n eljutott hozzánk a Balek-suli, ami egy jelentéktelen film, de nekem tetszett. Majd 2009-ben jött a nagy durranás, a Másnaposok. A rendező rajongójaként nagyon vártam, és hamar meg is néztem moziban. Ez egy szórakoztató vígjáték három jópofa figurával, akik vicces kalandba keverednek, és rajtuk keresztül újból látjuk a férfibarátság ábrázolását (85%). A Terhes társaság után természetesen jött a Másnaposok 2., ami tulajdonképpen az első rész remake-je, csak a helyszín más. Határozattan gyengébb, mint az elődje, de nekem valahogy mégis majdnem ugyanannyira tetszett (80%).
Ezzel el is érkeztünk a Másnaposok 3-hoz, amiben a címmel ellentétben nincs másnap, de a Farkasfalka mégis bajba keveredik, mégpedig Mr. Chow miatt. Majdnem olyan szarul "szállnak be" a balhéba, mint múltkor Bruce Willis, és onnantól folytatódik az izzadságszag, ami a cselekményt illeti. Lassan folyik minden, hála a hosszúra nyújtott gyenge poénoknak, de hát kellett valami, amitől 100 perces lesz a film. Azért van pár mosolygós pillanat és néhány ügyes fordulat, de az egész inkább az érdektelenség felé hajlik. Alanből és Chow-ból túl sokat kapunk, ráadásul nem is viccesek, ezáltal meg is bomlik az a csapatdinamika, ami eddig jellemző volt. A másik két fickó sem olyan szerethető már, viszont John Goodman elég fasza, hogy jót is mondjak valamelyik karakterről.
Todd Phillips iránti elfogultságom miatt mégsem tudok haragudni erre a filmre, így azt mondom, egyszer meg lehet nézni. Remélem, nem fog több Másnaposok-filmet rendezni, sokkal inkább nézném meg tőle a Sulihuligánok folytatását, amit még évekkel ezelőtt tervezett, bár a józan eszem azt mondja, nem lesz abból semmi.
A szinkron ugyanolyan lett, mint az első két részé. A visszatérő szereplők egy kivétellel ugyanazokat a magyar hangokat kapták, ugyanis Huszár Zsolt helyett Király Attilát hallhatjuk. John Goodman hangja Faragó András, ami nem az igazi, de azért megszokható.
Star Trek Into Darkness, 2013, R.: J.J. Abrams, Sz.: Chris Pine, Zachary Quinto, Zoe Saldana, Karl Urban, Simon Pegg, John Cho, Benedict Cumberbatch, Anton Yelchin, Bruce Greenwood, Peter Weller, Alice Eve
J.J. Abrams és az Enterprise csillaghajó második kalandja eléggé megadja a módját a szórakoztatásnak.
Khan (igen, az a Khan) terrortámadást intéz a Csillagflotta főhadiszállása ellen, majd a klingonok bolygójára menekül. Az Enterprise legénysége azonban a nyomába ered, mert a bűnösnek bűnhődnie kell.
Szerintem kurva nagy ötlet volt a Star Trek univerzumának leghíresebb gonoszát behozni a sztoriba, annál is inkább, mert a Ricardo Montalban által alakított Khanban nem láttam teljesen azt, ami miatt mások piedesztálra emelik. Ehhez képest Benedict Cumberbatch színészi játéka és a jól megírt figurája hatására ebben a Khanban már látom a mélyről jövő gonoszságot és a képességet a megfélemlítésre. Az ő eredettörténete rímel arra, amit a TOS-ben láthattunk, így aki tájékozott ezen a téren, örömére szolgálhat felfedezni az összefüggéseket és utalásokat. Emellett pedig a karakter kibontása közben a régi és új idősík összemosódása által észrevehetünk ide-oda utalásokat, amelyek szintén megdobogtathatják a rajongók szívét.
Az előzmények ismeretében viszont néhány fordulat idő előtt lelepleződik, de még így is bőven akad izgulnivaló, mivel nagyon klassz lett a forgatókönyv a remek párbeszédek és az izgalmas cselekményvezetésnek köszönhetően. Nem tudom, hogy ez annak hatása-e, hogy az előző rész íróduója kiegészült Damon Lindeloffal, de az biztos, hogy van benne plusz frissesség a 2009-es filmhez képest. A lényeges szereplők száma is megnőtt, de mindenkinek jut elég tér.
J.J. Abrams pedig nagyon jól összefogta ezt az egészet. Az egyik izgalmas jelenetből visz minket át a másikba, egy pillanatra sem unatkozunk a nagyon látványos és feszült helyzetek láttán, és mindenki megnyugvására még a lens flare-ből is jelentősen visszavett a direktor. A már említett nagy számú karaktert is jól és kreatívan mozgatja. Még mindig tartom, hogy ő az egyik legszimpatikusabb kortárs fiatal filmrendező. Természetesen hozta magával házi zeneszerzőjét, Michael Giacchinot, aki ismét fantasztikus filmzenét komponált. Ha kell, az érzelmeket, ha kell, akkor pedig az izgalmat fokozza, és talán nem túlzok, ha azt mondom, ezt a műve jobban sikerült, mint a négy évvel korábbi.
A Star Trek - Sötétségben maximálisan szórakoztató színes, szagos, szélesvásznú sci-fi-akció-kaland móka, amely határozottan jobbra sikerült, mint elődje.
A szinkron olyan, lett, mint az előző részé, mindenki ugyanazt a hangot kapta. Az új szereplők közül Anger Zsolt nagyon igyekszik Benedict Cumberbatch jó alámondásában, de nem sikerült teljesen visszaadni a karaktert. Legközelebb eredeti hangon fogom megnézni.
"Csodállak, ámde nem szeretlek" - röviden ezzel a Petőfi-idézettel tudnám jellemezni kapcsolatomat a Star Trek univerzumával. Mindig is lenyűgözött a komplexitása, de sosem sikerült igazán közel kerülnöm hozzá, és csak egy részét tudtam befogadni. Na, de haladjunk csak sorjában!
Először a rövid életű TV3-on találkoztam a Star Trekkel. Minden hétvégén ebéd után néztem a TOS-t, ami nagyon lekötött akkoriban. Tetszett a tudományos fantasztikuma és a misztikuma, mindig jól szórakoztam, kiskamaszként egyáltalán nem tűnt gagyinak vagy idejétmúltnak. Ami a legjobban tetszett, az a Kirk-Spock-McCoy trió és az ő elképesztő vagányságuk. Pár éve a Viasat6-on volt látható a sorozat egy számomra nem túl jó időpontban, de azért sikerült pár epizódot elkapnom, viszont az élmény sajnos már egyáltalán nem volt a régi, úgy éreztem az idő eljárt felette. Szintén a TV3 vetítette a TOS után a TNG-t, amiből csak pár részt láttam, mert ez már messze nem volt olyan érdekes számomra. Picard, Riker és Data szimpatikus figurák, de más nem tetszett benne. A többi sorozat ezek után már semennyire sem érdekelt.
2009-ben az új mozifilm előtt úgy döntöttem, hogy megnézem a korábbi filmeket. Mivel a TOS karaktereit mindig is bírtam, ezért nagyon vártam az ő filmjeiket, de az első nagyon nem jött be. Úgy láttam, hogy ez pont annyit tud, mint egy átlagos epizód a sorozatból, csak két és félszer olyan hosszú és szélesvásznú. Túl hosszú lett és ehhez képest nem elég érdekes. Ezek után lejjebb adtam az elvárásaimat, ami nem bizonyult szükségszerűnek, mert amit láttam, már jobb volt. A Khan haragja egyértelműen a mozifilmek csúcsa, bár nekem egy kicsit kevésbé tetszett, mint a többségnek. A kedvencem viszont a Spock nyomában, ez jobban elnyerte a tetszésemet, mint másoknak. A következő három film már nem érte el az előbbiek színvonalát, de így is megfelelőek voltak. A hetedik filmben elején még megjelentek a régi szereplők, de ez már a TNG karaktereiről szólt, és annyit moralizáltak és filozofáltak benne, hogy nagyon untam, de azért végignéztem. Még volt három film Picard-ékkal váltakozó színvonalon, így nem könnyen, de végére értem a sorozatnak.
Aztán jött a 2009-es vadonatúj mozifilm, amit már moziban tekintettem meg. Ez volt J.J. Abrams második nagyfilmje, ami után azt állapítottam meg, hogy ő az egyik legszimpatikusabb kortárs fiatal rendező, amit a mai napig tartok. Ennek a filmnek a castingja okés lett, nem a legjobb, de menet közben hamar megszokható. A legnagyobb erősségének a zenéjét tartom, na meg a fényképezést, csak ne lenne annyi lens flare. Igazi színes, szagos, szélesvásznú sci-fi-akció-kalandfilmet kaptunk, amire tényleg illik a reboot szó, mert az időutazásos történettel az egész átkerült egy párhuzamos idősíkba, így már bármerre lehet vinni a sztorit. Harmadszori nézésre úgy döntöttem, hogy az össze Star Trek-film közül ez tetszik a legjobban, de csak minimális előnnyel vezet a 2. és 3. rész előtt.
Ha érdekel a legújabb film, és nem akarsz sötétségben tapogatózni (érted... ;)), ajánlom megtekintésre a TOS 1. évadának 22. epizódját, valamint a Khan haragja című mozifilmet, amelyekben Ricardo Montalbant érdemes figyelni.