Zero Dark Thirty, 2012, R.: Kathryn Bigelow, Sz.: Jessica Chastain, Jason Clarke, Kyle Chandler, Mark Strong, James Gandolfini, Joel Edgerton, Chris Pratt
Oszama bin Láden állítólag 2011. május 2-án halt meg. A bombák földjén (70%) rendezőjének jóvoltából most megtudhatjuk, hogyan jutottunk el idáig.
9/11-et Oszama bin Ládennek tulajdonították, majd egy évtizednyi nyomozás után megtalálták és megölték. Aztán lehet, hogy már rég halott volt addigra, csak kellett a megnyugtató infó a népnek. Az előbbi verziót, tehát a tízéves kutakodást és annak beteljessülését tárja elénk a Zero Dark Thirty, természetesen fikciós formában.
Főhősünk egy CIA-s nő (Jessica Chastain), aki az egész nyomozás központi figurája, és akinek folyamatosan rögeszméjévé válik a terroristavezér kézre kerítése. Tulajdonképpen szinte csak munkavégzés közben látjuk, így csak ebben a tekintetben ismerjük meg, de úgy nagyon. A mellékszereplők esetében sincs ez másképp, belőlük is csak annyit látunk, amennyi a funkciójuk szempontjából lényeges. Ezzel nincs is semmi gond, hiszen ezáltal a film a lényegre koncentrál, és nem terelődik mellékvágányra a cselekmény. Jessica Chastainre nagy figyelem hárul az idei díjszezonban, hiszen többek közt Golden Globe-ot kapott és Oscarra jelölték, és valóban kiemelkedően teljesít, de mellette az összes többi színész is nagyon jól játszik. A mellékszerepekben is csupa jól és kevésbé ismert arcot lehet látni, számomra külön öröm Mark Strong és James Gandolfini feltűnése.
Ahogy a rendezőnő előző munkája, A bombák földjén esetében, ezúttal is Mark Boal írta a forgatókönyvet. A cselekmény szerkezete is hasonló, epizódokból áll mindkét film, amelyek után eljutunk a végkifejletig. Csak míg az előbbi filmben problémát okozott, hogy az egymáshoz csak minimálisan kapcsolódó epizódok hirtelen átcsaptak egy folyamatos, de kissé érdektelen történetbe, a Zero Dark Thirtyben minden részletnek megvan a maga helye és funkciója a részletek összekapcsolásában. Végig érdekes dolgok zajlanak a vásznon, és bár vannak üresjáratok, sikerült megtölteni a 157 perces játékidőt.
Kathryn Bigelow annak idején összehozta nekünk a Holtpontot, ezért örökké hálásak lehetünk. Ahogy már megszoktuk tőle, nő létére ezúttal is kemény, férfiasnak mondható filmet tár elénk. Helyenként tapintani lehet a feszültséget a jó értelemben vett egyszerű módon megrendezett jelenetekben, így megállapítható, hogy a rendező jól választotta meg a történet filmre vitelének mikéntjét. A végén természetesen látható a már jó előre beharangozott valós idejű akciójelenet, ami érdekes módon nem lett a film legerősebb része, hiszen kevesebb az izgalom a korábbiakhoz képest, de lehet, hogy csak azért, mert tudjuk a végkifejletet.
Összességében elmondható, hogy A bombák földjén megkapta testvérfilmjét a Zero Dark Thirty személyében, hiszen az alkotók és a téma mellett a főhős motivációjának ábrázolása és annak végkifejlete is hasonló. És ha már itt tartunk: ez a testvér bizony nagytestvér, hiszen határozottan jobbra sikerült, mint elődje.
A felirat nem lett jó. Túl sok benne a fordítási hülyeség, az értelmetlen fogalmazás és a trehány helyesírási és egyéb hiba.