Django Unchained, 2012, R.: Quentin Trantino, Sz.: Jamie Foxx, Christoph Waltz, Leonardo DiCaprio, Kerry Washington, Samuel L. Jackson
Az általam nagyra tartott, sőt bálványként imádott Mester, Quentin Tarantino legújabb alkotásában ismét imádott műfajai előtt tiszteleg, ezzel egyidejűleg pedig művészileg kifejezi önmagát.
Az USA déli államaiban járunk 1858-ban, amikor még nagyban folyik a rabszolgatartás és -kereskedelem. Django (Jamie Foxx) is rabszolga, akit a német fogorvos-fejvadász, Dr. King Schultz (Christoph Waltz) megvásárol, hogy aztán rögtön fel is szabadítsa abból a célból, hogy kollégák legyenek. Közben céljuk az lesz, hogy kiszabadítsák Django feleségét (Kerry Washington) a burzsuj ültetvényes (Leonardo DiCaprio) birtokáról.
Első és talán második ránézésre ez a film westernnek tűnik, és valóban annak is mondható, hiszen sokat felvonultat a műfaj ismertetőjegyeiből. Azonban Tarantino, mivel a történet a déli államokban játszódik, inkább southernnek titulálja művét. Ha viszont a műfaj- és stíluskavalkádban kicsit a külsőségek és a nyilvánvalóan látható dolgok mögé tekintünk, láthatjuk, hogy ezek az elemek kevésbé jelentősek, és legerősebben bizony a blaxploitation stílusjegyei dominálnak, hiszen mindvégig a kemény feka fickó szándéka a fő motivációs tényező.
Ahogy láthatjuk, Quentin Tarantino ismét ugrál és egyensúlyozik a műfajok, valamint a műfajiság és a szerzőiség között. Ezen kívül sokat idéz és átemel konkrét dolgokat korábbi művekből, tehát azt csinálja, amit eddig is: a hozott anyaghoz hozzáteszi a saját zsenialitását, hogy maximális szórakozást kínáljon a népnek. Van a filmben minden a patakvéres lövöldözős jelenettől a már-már szitkomba hajló részekig is, viszont a Mester most nem tudott annyira kreatív lenni, mint azt megszoktuk tőle, így az elvárttól alacsonyabb színvonalat produkált, de még így is bőven nagyon jó lett. Néhány jelenet túlnyújtott, pár helyen kicsit leül a sztori, de a hangulat végig nagyon erős, ahogy azt már megszoktuk a rendezőtől. Az atmoszférát erősíti a zeneválasztás, valamint Robert Richarson képei, aki szó szerint faltól falig kihasználja a vászon szélességét.
A színészek is nagyszerű teljesítményt nyújtanak. Jamie Foxx tökéletes választás volt a keményen bepipázott nigger szerepére. Christoph Waltz Hans Landa után ismét egy precíz német fejvadászt játszik, csak most a helyszín más, ám ő ugyanazt a kiemelkedő alakítást nyújtja. Leonardo DiCaprio lubickol a szerepében, ami nem is csoda, hiszen nagyon el lett találva a figurája.
Quentin Tarantino a Django elszabadul című filmjében sajnos nem hozta a tőle elvárt és megszokott produkciót, de még így is rutinból létrehozott egy nagyon hangulatos és maximálisan szórakoztató művet.
A szinkron jó lett, bár szívesebben néztem volna eredeti nyelven. Heltai Olga ismét elszabadult (höhö) a magyar szöveggel, de ez most nagyjából jól sült el. Minden színész megfelelő magyar hangot kapott, még a kis szerepekben is olyan hangokat hallhatunk, mint Bezerédi Zoltán és Alföldi Róbert.
Jamie Foxx - Kálid Artúr
Christoph Waltz - Csankó Zoltán
Leonardo DiCaprio - Hevér Gábor
Kerry Washington - Bánfalvi Eszter
Samuel L. Jackson - Reviczky Gábor