Eljött az év vége, így másokhoz hasonlóan én is összegzem, melyik filmek tetszettek nekem legjobban idén a Magyarországon moziban bemutatott filmek közül. 49 ilyen filmet láttam moziban, és még jó párat egyéb formában. Amelyikről írtam véleményt, annak a címére ráklikkelve elolvashatjátok azt.
Íme a lista:
The Hobbit: An Unexpected Journey, 2012, R.: Peter Jackson, Sz.: Martin Freeman, Ian McKellen, Richard Armitage
Kilenc esztendő elteltével ismét visszatérünk Középföldére, hogy hőseinket újabb kalandos úton kövessük, melynek célja a címből sejthetővel ellentétben nem a kanadai Avonlea.
A század elején Peter Jackson nagy fába vágta a fejszéjét, és megfilmesítette A Gyűrűk Ura című regényt, melynek eredménye az a bizonyos epikus méretű és hosszúságú filmtrilógia (nálam 90%, 85%, 95%), valamint összesen 17 Oscar-díj lett. Jackson elhatározta, hogy megfilmesíti annak előzményét, A hobbitot is, amelyet úgy volt, hogy Guillermo del Toro rendez, de mégis kedvenc (?) szakállas direktorunk vezényelte le. Eredetileg két filmet tervezett, de ebből is trilógia lesz, melynek első része a Váratlan utazás.
Hatvan évvel járunk A Gyűrűk Ura eseményei előtt. A törpök királyságát elfoglalta Smaug, a sárkány. Gandalf a törpök vezetője, Tölgypajzsos Thorin és még tizenvalahány törp társaságában felkeresi Zsákos Bilbót, hogy legyen segítségükre a királyság visszafoglalásában. A csoportnak tehát konkrét célja van egy nagyon messze levő helyen, és mire odaérnek, számtalan kalandba keverednek. Tulajdonképpen ebben az első részben nem sok érdemleges történik, ami előrevinné az egész sztorit. Menet közben történik ugyan néhány lényeges esemény, de sok a kalandos epizód is. Bő lére van eresztve, sajnálatos, hogy így lesz belőle három hosszú film. Öröm az ürömben, hogy ezek a kalandos részek legalább mozgalmas és nem unalmas jelenetek. Az is örömteli, hogy ismét találkozhatunk pár szereplővel A Gyűrűk Urából.
A látvány csillagos ötös, amiért mindig jó visszatérni Középföldére. Több olyan helyszínt látunk, amit már ismerünk, de feltűnnek újak is. Az akciójelenetek pörgősek és látványosak, köszönhetően a nagyon sok CGI-nak. Előnyére vált A hobbitnak, hogy rengeteget fejlődött ez a technika az elmúlt majd' egy évtized alatt, ami legjobban Gollam megjelenítésén látszik.
Howard Shore magasra tette a mércét a korábbi trilógia zenéjével, és ezúttal is tudott produkálni hasonló szintet. A főtémát relatíve keveset hallhattuk A Gyűrűk Urában, most azonban sokszor feltűnik, de annyira jó ez a törpök szomorú dalának dallamára épülő rövid zenei elem, hogy nem unjuk meg. Érdekes, hogy ha a korábbi trilógiából ismert mozdulat, motívum vagy helyszín tűnik fel, akkor az ahhoz már korábban társított zenei téma hallható.
A Váratlan utazás előtt magasan volt a léc, amit levert, de panaszra így sincs okunk, élvezetes és kalandokkal teli 169 percet láthatunk. Bár még egy évet kell rá várni, de várom a folytatást.
A szinkron jó lett. A magyar szöveget ismét Pataricza Eszter írta. Martin Freeman magyar hangja Görög László, és a többiek is jó hangot kaptak. A régi karakterek a már megszokott magyar hangjukon szólalnak meg.
Seven Psychopaths, 2012, R.: Martin McDonagh, Sz.: Colin Farrell, Sam Rockwell, Woody Harrelson, Christopher Walken
Először gratulálok az intelligens embereknek, akik kitalálták a magyar címet, aztán elmondom a véleményem Martin McDonagh új filmjéről.
Szegény Martin McDonagh-nak nincs szerencséje a magyar címekkel, bár jelen filmünk névadói kevésbé voltak elvetemülve, mint az Erőszakik esetében. Szóval az In Bruges nagyon jó film, sokan is szeretik. Ennek ellenére nekem nem jött be, mert nem éreztem át azt, ahogyan keveredik a komolyság a komolytalansággal. Nálam csak közepes (50%).
A hét pszichopatában van minden, mint a búcsúban: válságát élő forgatókönyvíró, őrült kutyatolvaj, öreg kutyatolvaj, maffiózó és egyéb nyalánkságok. Mindenki csinálja a saját kis dolgát, de annyira, hogy hamar minden összefügg, összefut és nagyon bonyolódik. Zavarosak a karakterek, a történetszálak pedig csomósodnak, és látszólag a semmibe tartanak. Aztán mikor már úgy tűnik, hogy nincs kiút, rájövünk, hogy mégis van. Ez a film nem az, aminek látszik, ugyanis ez nem egy őrült krimivígjáték még őrültebb figurákkal, annak ellenére, hogy a műfaj minden stílusjegyét felfedezhetjük. Ez a film arról szól, ahogyan ez a film megszületik. Menet közben, a szemünk láttára alakulnak ki a szereplők sorsai és a történet folyása. Olyan ez, mint amikor az Űrgolyhókban most vannak a mostban: még csak félig készült el a film, de már moziban láthatjuk. A film menet közbeni alakításának központi figurája a Colin Farrell által játszott forgatókönyvíró, aki az író-rendező McDonagh alteregójaként van jelen, így lesz ebből az alkotásból szerzői önvallomás és önreflexió. Olyan ez neki, mint Fellininek a 8 és 1/2.
Az előbb boncolgatott dolgot nagyon jó ötletnek tartom, és nagyon jól is van kivitelezve az egész, de ezúttal is jelen van az, ami az In Bruges-ben nem tetszett. Fantasztikusan megírt párbeszédek és ugyanilyen jól megrendezett jelenetek vannak a filmben, de nekem megint nem tetszett a komoly és komolytalan hangnem egyidejű jelenléte és annak egyensúlya. Ugyanilyen párhuzam a két film között, hogy remek színészi teljesítményeket láthatunk, ám az általuk játszott karaktereket mégsem tekintem olyan jónak. Megnyugtatok mindenkit, a hiba nem a filmben, hanem bennem van. Egyelőre jobban csípem a rendező úr tesóját.
A szinkron sajnos gyenge lett. A szöveg jó lett, de lehet hallani, hogy lehetett volna jobb is. A Colin Farrell - Czvetkó Sándor és Christopher Walken - Barbinek Péter párosok most is beváltak, viszont a Sam Rockwell - Viczián Ottó és Woody Harrelson - Széles Tamás duók kialakítása nagyon rossz döntés volt. Az összes magyar hang visszafogottan teljesít, pedig a film színészei láthatóan mindent kiadtak magukból.
Argo, 2012, R.: Ben Affleck, Sz.: Ben Affleck, Bryan Cranston, Alan Arkin, John Goodman
Ben Affleck már a Hideg nyomon (80%) és a Tolvajok városa (70%) című filmjeivel bebizonyította, hogy sokkal jobb rendező, mint színész, legújabb filmjével pedig megerősíti ezt a tényt.
1979-ben a teheráni amerikai nagykövetséget megszállják a lázongó irániak, és túszul ejtik az ott dolgozókat. Hatuknak azonban sikerül kimenekülni és elbújni a kanadai követségen. 1980-ban a CIA mentőakciót szervez az országból való kimenekítésükre, de nem akárhogyan: filmstábnak álcázzák őket.
Ezt a történet amennyire hülyén hangzik, annyira igaz, a stáblista alatt látható képek szerint maximálisan törekedtek a történelmi hűségre. A sztori jól felépített: a fordulatok jól lettek elhelyezve, és a feszültség is jól lett adagolva, kihegyezve az egészet a tetőpontra. Kis humort is sikerült az izgalmak közé csempészni, részben a filmes utalásoknak köszönhetően.
Mint említettem, Ben Affleck ismét bizonyította rendezői tehetségét, hiszen végig nagyon jó és feszült az atmoszférát teremtett. Ezúttal más a stílus, mint az első két filmjében, mivel most több realisztikusságot követelt a téma. Színészként hozza a szokásos elfogadható szintet, a kiemelkedő színészi játékot pedig Alan Arkin és John Goodman hozza mellékszerepeiknek köszönhetően.
Az eddigiekből világosan látható, hogy szép jövő áll Ben Affleck előtt, nem is bánnám, ha ezután csak rendezne.
Múlt hét csütörtökön megjelent a Tankcsapda új lemeze, amely a Rockmafia Debrecen címet kapta. Érdekesség, hogy csak a MOL kutakon kapható, viszont csak 990 forintot kell érte perkálni. Ennek köszönhetően két nap alatt aranylemez lett, bár ez már nem akkora dicsőség, mint régen.
Ahogy a fenti képen is látható, digipak kiszerelést kapott a cucc. A borító mögött megbújik egy booklet is, amiben a dalszövegeket találjuk. A lemez hanganyaga nagyon bejött. Nekem jobban tetszik, mint a 2009-es Minden jót, nálam kb. egy szinten van a 2006-os Mindenki vár valamit című albummal.
A lemez utolsó száma a Számolj vissza, amihez videoklip is készült.
007 - Skyfall, 2012, R.: Sam Mendes, Sz. Daniel Craig, Judi Dench, Javier Bardem, Ralph Fiennes, Naomie Harris, Bérénice Marlohe, Albert Finney, Ben Whishaw, Rory Kinnear
James Bond, őfelsége titkos ügynöke már 50 éves, de még mindig jól tartja magát. Nekiveselkedik 23. küldetésének, ezúttal egy magasan kvalifikált rendező irányításával.
Közeli barátságot ápolok a 007-es ügynökkel, az első 20 alkalomból kevésszer vesztünk össze, főleg Sean Conneryvel és Pierce Brosnannel voltunk jóban. Mióta bejött a képbe Daniel Craig, megromlott a viszonyunk. Konzervatív Bond-kedvelőként nem volt ínyemre a karakter megújítása, így a Casino Royale közepes élmény volt (50%), A Quantum csendje már inkább volt kedvemre való, de még az sem az igazi (65%).
A Skyfall elején Bond meghal, de a főcím után kiderül, hogy mégis él, mert hogy nézne már ki egy Bond-film az ikonikus főhős nélkül. Miközben halottnak hiszik, robbantás történik az MI6 központjában, ezért kénytelen rehabilitálnia magát, hogy elkapja az elkövetőt. Érdekes történettel van dolgunk, amely az idő előrehaladtával konvergál az érdektelenség felé, de szerencsére attól elég messze áll meg. Sajnos sok lett az a 143 perc, pár jelenetből rétestészta lett, simán lehetett volna rövidíteni néhány érdektelen részlet szanálásával vagy kurtításával. Kisebb-nagyobb utalások a korábbi filmekre most is el vannak rejtve, a leginkább szívet melengetőek mégis azok, amelyeket belenyomják a néző arcába.
Sam Mendes Oscar-díjas rendező (Amerikai szépség), ráadásul angol, úgyhogy lehetett tudni előre, hogy nála jó kezekben van a projekt. Nem is okozott csalódást, a forgatókönyvből sikerült a legtöbbet kihoznia. Minden akciójelenet mesterien van megkoreografálva, és tele vannak feszültséggel. A már említett rétestésztákba is csempészett némi hangulatot, így azok sem lettek unalmasak. Tulajdonképpen a jó atmoszféra végig jelen van, én azért mégis visszasírom a régi idők stílusát és hangulatát.
Daniel Craig harmadszor bújik a 007-es bőrébe, és ezúttal is körülbelül azt láthatjuk tőle, amit korábban. Még mindig nem vagyok vele kibékülve, nem látom őt elég bondosnak. Az azért szimpatikus, hogy most keményebb és határozottabb, mint korábban. A főgonosz a film felénél hatásosan lép színre, de sajnos ahogy egyre jobban megismerjük, úgy lesz kevésbé érdekes és félelmetes. Javier Bardem nagyszerűen kelti életre a meglehetősen furcsa figurát. Ezúttal M sokkal nagyobb szerepet kap a sztoriban, mint korábban bármikor, ám ez a szál sem mentes az erőlködéstől. Annak viszont nagyon örülök, hogy ismét van a filmben Q, aki nekem már nagyon hiányzott. Érdekes figura még a Ralph Fiennes által játszott fejes, akinek nagyobb a szerepe, mint az első ránézésre tűnhet.
Mendes magával hozta házi zeneszerzőjét, Thomas Newmant, aki a sorozat egyik legjobb filmzenéjét hozta össze. A főcímben Adele Skyfall című dala hallható, ami nosztalgikusra sikerült, és a Bond-főcímdalok szokásos magas minőségét képviseli. Hasonló teljesítményt nyújt az operatőr, Roger Deakins is, akitől a már megszokott gyönyörű képeket láthatjuk.
A Skyfall felemás, de inkább pozitív irányba hajló élmény lehetett volna, de aztán jött az utolsó jelenet, ami annyira nagyszerű, és a rajongók számára szívet melengető, hogy felfelé húzza az egész film minőségét. Ennek köszönhetően még az is bocsánatos, hogy a szokásos pisztolycsöves nyitószekvencia ezúttal a végére került, hiszen most ott van a helye.
A szinkron jó lett. Daniel Craig magyar hangja megint Stohl András, akit nehéz szívvel ugyan, de már megszoktam. Továbbá:
Judi Dench - Tímár Éva
Javier Bardem - Fekete Ernő
Ralph Fiennes - Csankó Zoltán
Naomie Harris - Nádasi Veronika
Bérénice Marlohe - Horváth Lili
Albert Finney - Rajhona Ádám
Ben Whishaw - Szatory Dávid
Rory Kinnear - Dolmány Attila
The Watch, 2012, R.: Akiva Schaffer, Sz.: Ben Stiller, Vince Vaughn, Jonah Hill, Richard Ayoade
Sokak által szeretett és sokak által nem szeretett nevettetők összejöttek nevettetni, de egy földönkívüli faj úgy döntött, hogy az nem megy csak úgy.
Egy nyugodt amerikai kisvárosban különös és brutális gyilkosság történik, ami már meghaladja a helyi zsaruk képességeit, ezért Evan (Ben Stiller) úgy dönt, létrehoz egy polgárőrséget. Csatlakozik hozzá három fickó (Vince Vaughn, Jonah Hill, Richard Ayoade), ám időközben kiderül, hogy egy földönkívüli a gyilkos.
A film R korhatár-besorolást kapott, az ilyen vígjátékoknak mindig örülünk. A korhatáros poénok, ahogyan az lenni szokott, néha átmennek gusztustalanba, de még jó hogy ezen a téren magas az ingerküszöböm, valamint semmi bajom az ilyennel. Több ütős és/vagy durva poén van a filmben, nagy részük be is talál. Sokan nem szeretik azt a fajta humort, amit a Kertvárosi kommandó is képvisel, de aki vevő rá, az most is remekül szórakozhat. Én személy szerint szeretem az ilyesmit. A sci-fi vonal hasznára válik a filmnek, hiszen amellett, hogy a két műfaj jól megfér egymás társaságában, és kiegészíti egymást, kapunk izgalmat, bunyót, lövöldözést és robbantást.
A négy főszereplő közül Ben Stiller és Vince Vaughn a szokásos vicces oldalukat hozzák, valamint Richard Ayoade-től is leginkább azt láthatjuk, amit a Kockafejekben. Jonah Hill viszont ezúttal keményebb csávót alakít, sok mulatságos momentum fűződik hozzá. A bandát Akiva Schaffer irányította, aki amellett, hogy a Saturday Night Live-ban rendszeresen ír és rendez, összehozta Az örök kaszkadőr című pozitív értelemben vett ökörséget, és most is jó hangulatú és kellő mértékben vicces vígjátékot köszönhetünk neki.
A magyar szöveget szerencsére nem Heltai Olga írta, ahogy az InterCom hasonló jellegű filmjeinél szokás, hanem Tóth Tamás, ami szinkron hasznára válik. Úgy, ahogy a bevált párosítások is, hiszen a Ben Stiller - Kálloy Molnár Péter és a Vince Vaughn - Haás Vander Péter párosok már sokszor bizonyítottak. Jonah Hill hangja ezúttal Kovács Lehel, ami megszokható. Richard Ayoade magyar hangja Simon Kornél, ami oké, bár Hevér Gábort már megszoktuk.
Taken 2., 2012, R.: Olivier Megaton, Sz.: Liam Neeson, Famke Janssen, Maggie Grace
Öt évvel ezelőtt (nálunk négy) hangos siker volt az Elrabolva. Nem mellesleg ennek a filmnek köszönhetően lett Liam Neeson akciósztár - vénségére. Naná, hogy folytatták.
Az Elrabolva óta tudjuk, hogy Bryan Millsszel (Liam Neeson) nem érdemes packázni, mert szarul járhatunk. Nem lacafacázik, teszi, amit tenni kell. Okos akciófilmmel volt dolgunk, melynek minőségét emelte Pierre Morel rendezése és a fasza akciójelenetek (80%). Úgy tűnik, vannak, akik nem ismerik eléggé Millst, hiszen a folytatásban az ő által likvidált albánok hozzátartozói úgy döntenek, hogy bosszút állnak. Mikor főhősünk családilag isztambuli kiruccanáson tartózkodik, meg is kezdődik az akció.
A forgatókönyvet az első részhez hasonlóan Luc Besson és Robert Mark Kamen követte el, viszont most közel sem sikerült olyan frappánsat alkotniuk. A történetvezetés kevésbé kreatív, ráadásul a sztori tele van logikai és egyéb jellegű hülyeségekkel. Pozitívum, hogy ezek felett simán szemet lehet hunyni, még akkor is, ha teljesen nyilvánvalóak, és akkor élvezhető lesz a film. Mills karaktere sem lett olyan jól megírva, mint korábban. Nem sikerül megoldania mindent lacafaca nélkül, ráadásul Neeson is csak megközelíti korábbi alakítását, így kevésbé lesz szerethető a figura.
A rendező ezúttal az az Olivier Megaton, akinek A szállító 3. és a Colombiana című nem túl jó akciófilmeket köszönhetjük. Nem sikerült felnőnie az elődjéhez, és az akciójelenetek sem olyan faszák, viszont még bőven élvezhetőek, és a feszültség is végig jelen van. Így hát akinek bejött az első rész, ezzel is érdemes próbát tennie.
A felirat pár helyesírási hibától eltekintve jó lett.
Október 11. és 14. között, azaz ezen a héten csütörtöktől vasárnapig sokkal olcsóbban lehet jegyet vásárolni a Cinema City mozikban. Ez számszerűleg azt jelenti, hogy a hagyományos vetítések 690 Ft-ba, a 3D-s vetítések pedig 890 Ft-ba (+ a szemüveg ára) kerülnek.
Volt régen a Moziünnep, ez ahhoz hasonló lesz, csak nem az ország összes moziját lefedő akció. Moziünnepen voltam már párszor, de legutóbb 2006-ban, mert sok volt a negatív élményem. Ugyebár ilyenkor azok mennek moziba, akik amúgy nem járnak. Az a fajta, aki az ilyen akciók alkalmával megnéz egy filmet, hétfőn pedig az iskolában vagy a munkahelyen menőzik, hogy ő volt ám moziban. Sajnos az ilyenek között nagyon sok gyengeelméjű balfasz van. Ezt azokra értem, akik nem tudnak viselkedni a moziban.
Érdekes, hogy ezt az egész hepajt tegnap kezdték el reklámozni. Legalábbis a neten tegnap jelentek meg róla a konkrét infók. Azért pletyka szintjén már egy hete lehetett róla hallani. Bár rövid az idő, hogy a nép megtudja, hogy mi lesz, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy lesz valamekkora mértékű tódulás.
Mint már említettem, utálom az ilyen, de idén végre lesznek Fehérváron délelőtti vetítések, ami leginkább csak nyáron szokott előfordulni. Lehet, hogy csütörtök délelőtt megnézem az Elrabolva 2-t, hátha nem lesz még akkor sok balfasz.
Looper, 2012, R.: Rian Johnson, Sz.: Joseph Gordon-Levitt, Bruce Willis, Emily Blunt, Paul Dano, Noah Segan, Piper Perabo, Jeff Daniels, Pierce Gagnon
Rian Johnson első két filmjével (Beépülve, Szélhámos fivérek) elismert rendező lett, bár nekem egyik sem tetszett különösebben. Most végre megérkezett a témája miatt nagyon várt harmadik filmje, így teljessé vált a "Csináltam három filmet" trilógia.
2044-ben még nem lehetséges az időutazás, 30 évvel később viszont már igen. A bűnözők arra használják, hogy visszaküldjék a halálra jelölteket, így a múltbéli bérgyilkosok végeznek velük, és levan a gond. Joe (Joseph Gordon-Levitt) is ilyen bérgyilkos, aki egy nap az öreg önmagával (Bruce Willis) találja magát szemben.
Akár már az expozíció is érdekessé tehetné az egész filmet, de van itt még több jóság is. Már az elején beszippant a film azzal, hogy - a főhős narrációjának is köszönhetően - tökéletesen kidolgozott és elfogadható jövőképet tár elénk. Nagyon érződik rajta a Szárnyas fejvadász hatása, csak a jövő nem annyira távoli. A bonyodalom megtörténése után sem unatkozunk, hiszen tökéletesen elhelyezett és időzített fordulatokat láthatunk, melyek a bizonytalanság érzését is keltik bennünk, mert lassan és egyenként derül fény a rejtélyekre, mi pedig a kezdettől fogva tudni akarjuk, hogy mi miért van. Ezt a fajta izgalmat az is fokozza, hogy a főhős fiatal és öreg változatának sem teljesen tiszta a célja, hosszú ideig homályos marad a motivációjuk. A forgatókönyv csak azért nem lett tökéletes, mert bár az egész időutazós dolgot jól kezeli az okok és következmények figyelembevételével, mégis csúszott bele pár logikai hiba.
A fentiekből az következne, hogy nagyon nehéz fogást találni a filmen, de ez nem teljesen igaz. Miközben keresed a fogást, a film fog meg téged rögtön az elején, és el sem ereszt a végéig. Ez Rian Johnsonnak köszönhető, hiszen a forgatókönyv mellett ő volt felelős a rendezésért is. A filmnek az elejétől a végéig nagyon erős az atmoszférája, ami által a történések közepén érezhetjük magunkat. Ezt erősíti a műfajok ötvözése és az azok közötti lavírozás is. Johnson már az első két filmjében is megmutatta, hogy ért a hangulatteremtéshez és a műfajokkal való játszadozáshoz, a Looperben viszont minden eddiginél jobban alkalmazza az eszközeit.
A rendező ismét kedvenc színészét választotta a főszerep egyik felére. Joseph Gordon-Levitt nagyon jól játszik, ismét bizonyítja, hogy ő az egyik legjobb jelenkori fiatal színész. A főszerep másik felére tökéletes választás volt Bruce Willis, aki szintén kiemelkedően teljesít, karrierje csúcsán láthattunk tőle hasonló alakításokat. Itt kell megdicsérni a maszkmestert, amiért sikerült JGL arcát Williséhez hasonlóvá varázsolni. Az egyik jelenetben egymással szemben ülnek, mindkettejüket profilból látjuk, és akkor lehet látni igazán a hasonlóságot.
Igazán nagyszerű film lett a Looper, amely az időutazós filmek rajongóinak igazi csemege, és mindenképpen ott a helye az év végi listák elején.
A felirat nagyon jó lett, kivéve talán, hogy a looper szót nem sikerült elég jól lefordítani.
Lawless, 2012, R.: John Hillcoat, Sz.: Shia LaBeouf, Tom Hardy, Jason Clarke, Guy Pearce, Jessica Chastain, Mia Wasikowska, Dane DeHaan, Gary Oldman
Hozzávalók: '30-as évek, szesztilalom, szeszcsempészet, bűnözési hullám, korrupció. A szakácsok: John Hillcoat és Nick Cave.
1931. Franklyn megye, Virginia. A környéken a Bondurant-fiúk a legmenőbb szeszfőzők és -árusítók. Minden jól megy addig, míg meg nem érkezik az új nagyvárosi ficsúr főzsaru, aki némi jutalékért elnézi az említett illegális tevékenységet. A tesók nem fizetnek, így kemény idők várnak rájuk.
A történet pofonegyszerű, ehhez hasonul a cselekményvezetés is, ám Nick Cave forgatókönyve feldobja az egészet. A történet lassan, de biztosan folyik előre, néhol még epizódok közbeékelésére is van idő, amelyek elősegítik a szórakozást és a karakterábrázolást. Az összes figura nagyon jól lett megírva, főleg a már említett főzsaru, aki annyira gonosz és idegesítő, hogy az embernek kedve támad megforgatni a dákó vastagabbik végét a seggében. Guy Pearce nagyszerű a velejéig romlott korrupt kopó szerepében. A Shia LaBeouf, Tom Hardy és Jason Clarke által játszott testvérek külön-külön és együtt is érdekes karakterek, köszönhetően a színészek jó játékának is. Általuk szimpatikussá válnak a jó szándékú bűnözők.
John Hillcoat már az előző két filmjében (Az ajánlat, Az út) megmutatta mennyire jól tud kemény és dekadens hangulatot teremteni. A dekadencia ezúttal elmaradt, hiszen ez egy jóval optimistább film, de az erős és lehengerlő atmoszféra most is jelen van, a filmben ábrázolt kegyetlen miliőt a néző is könnyen átérezheti. Mindezek ellenére a Fékezhetetlen mégis könnyed szórakozást ígér. Érdekes, hogy sikerült egyfajta műfaji elegyet létrehozni, hiszen a filmben egyszerre vannak jelen a western és gengszterfilm stílusjegyei. A hangulatot és a szórakozást emelik Nick Cave és Warren Ellis fülbemászó dallamai, valamint Benoit Delhomme gyönyőrű képei.
John Hillcoat és Nick Cave rutinos páros, hiszen a Fékezhetetlen már a harmadik közös filmjük. Együttműködésük újabb gyümölcse egy igazán jó és szórakoztató film lett.
A felirat nagyon jó lett, köszönhetően a néhol igen kreatív fordításnak.
The Bourne Legacy, 2012, R.: Tony Gilroy, Sz.: Jeremy Renner, Rachel Weisz, Edward Norton
A zseniális Bourne-trilógiát nem sikerült folytatni, készítettek hát helyette egy spinoffot. Ismerős sztori ismeretlen emberrel a középpontban.
A Bourne hagyatékból megtudjuk, hogy a Kőlépcső és a Feketemamba mellett számtalan hasonló program van. Az egyiket meg kell szüntetni, azaz likvidálni kell az ügynököket. Aaron Cross (Jeremy Renner) azonban túljár a vezetőség eszén, és menekülnie kell.
A forgatókönyv egyik elkövetője az a Tony Gilroy, aki a trilógiában is részt vett íróként, hol egyedül, hogy többedmagával. Ezúttal azonban nem sikerült ugyanolyan jól megírni a történetet. Cross korántsem olyan érdekes figura, mint Bourne, és ez végig így is marad. A film első harmada nem törekszik arra, hogy megkedveltesse a nézővel a főhősét, sőt arra sem, hogy tartsa a figyelmet. Kb. a film harmadánál bekövetkezik egy fordulat, ahonnan felpörögnek az események, és élvezetesebb lesz az egész. Sajnos ez már nem sokat ér, hiszen nem sikerült elérni, hogy izguljunk a jó oldalon levőkért, sem azt, hogy félelmetesek legyenek a rosszfiúk. Azt azonban meg kell említeni, hogy Renner jól teljesít az akcióhős szerepkörében.
Tony Gilroy ezúttal nem csak íróként, hanem rendezőként is részt vett a filmben. Doug Liman és Paul Greengrass feszes tempót diktált és nagyszerű atmoszférát teremtett a trilógiában, ami Gilroynak nem sikerült. A hangulat semmilyen, se izgalom, se élvezet. A tempó is túl lassú lett, ami nagyon hátrányára vált a filmnek, mert így túl sok lett az unalmas lötyögés, és túl hosszú lett a játékidő. Ami viszont Gilroy javára szól, hogy elődeihez hasonlóan az akciójeleneteket ő is nagyon élvezetesre kreálta. Ezúttal nem rángatják a kamerát, így zökkenőmentesen élvezhetjük Robert Elswit gyönyörű képeit.
Véleményem szerint kár volt melléksztorit csinálni Jason Bourne kalandjaihoz, inkább nyugton kéne hagyni, mert az úgy kerek és tökéletes, ahogy van.
A felirat majdnem tökéletes lett, csak pár helyesírási hiba van benne.
The Expendables 2., 2012, R.: Simon West, Sz.: Sylvester Stallone, Jason Statham, Jet Li, Dolph Lundgren, Chuck Norris, Jean-Claude Van Damme, Bruce Willis, Arnold Schwarzenegger, Terry Crews, Randy Couture, Liam Hemsworth, Nan Yu
A ratataták két év után visszatértek, hogy újra összeálljanak egy melóra, aminek a célja természetesen nem is lehet más, mint a közönség szórakoztatása.
2010-ben láthattuk A feláldozhatók első részét, melyben Stallone összehozta a múlt nagy akciósztárjait, kiegészítette fiatalabb arcokkal a bandát, és kurva nagy zúzást produkáltak. A korombeli és idősebb srácok és férfiak legmerészebb álma teljesült be ezzel a filmmel. Nekem nagyon tetszett, bár egy kicsit elmaradt attól, amit vártam (80%). Két év szünet után ismét itt vannak az öregedő, de még nem kiöregedett akcióhősök, hogy megmutassák, mitől döglik a légy (Chemotoxtól :)).
A sztori abból áll, hogy a főköcsög (Van Damme) megszivatja Barney Rosst (Sly) és társait, amit ők nem hagyhatnak annyiban. Igazából ki a faszt érdekel a cselekmény, csak legyen benne zúzás, mert az kell a népnek! Meg is van minden, ami kell: lövöldözés, robbantás, bunyó. Akció akció hátán, más nagyon nincs is a filmben. Kár, hogy Stallone átadta a rendezői stafétát Simon Westnek, mert a folytatásban csak majdnem olyan jó akciójeleneteket láthatunk, mint az első részben. Azért párbeszédek is vannak a filmben. Vagyis úgy igazándiból nincsenek is, csak kemény beszólások, de az jó sok.
Örömteli, hogy az első részben csak rövid ideig látott Bruce Willis és Schwarzi most többet szerepel, sőt mindketten puskát ragadnak, és aprítják az ellent. Rövid, ám annál jelentősebb szerepben látható Chuck Norris is, feltűnése a film legjobb pillanatai közé tartozik. JCVD a rosszfiú szerepében nem igazán jó, viszont jól keménykedik.
A feláldoztatók második küldetése csak megközelíti az elsőt, viszont ugyanolyan jó szórakozást nyújt. Akciórajongóknak kötelező!
A szinkron nem lett olyan jó mint az elő részé, köszönhetően a forgalmazóváltásnak. A magyar hangok ugyanazok maradtak, az új szereplők pedig megszokott vagy megfelelő hangot kaptak.
Ted, 2012, R.: Seth MacFarlane, Sz.: Mark Wahlberg, Mila Kunis, Seth MacFarlane, Joel McHale, Giovanni Ribisi
Seth MacFarlane tévés körökben nagy ember, hiszen ő a Family Guy és az Amerikai fater megalkotója, valamint ezekben a rajzfilmsorozatokban több szereplő hangját is ő adja. Most rendezőként előrukkolt egy élőszereplős mozifilmmel. Nem is akármilyennel!
John egy kertvárosi kisfiú, akinek nincsenek barátai. Karácsonyra kap egy plüssmackót, aki egy kívánság hatására életre kel, és onnantól a srác legjobb barátja lesz. 27 évvel később Johnnak választani kell a barátnője és a maci között.
Seth MacFarlane-től megszokhattuk az alpári és arconcsapó humort, amit sikerült első mozifilmjére is átültetnie. Ilyen téren ugyanazt a stílust és minőséget kapjuk, mint amit megszokhattunk főleg a Family Guyban, de az Amerikai faterban is. Szinte másodpercenként röpködnek a poénbombák, ha nem figyel eléggé az ember, le is maradhat párról. Igazi térdcsapkodós, sírvaröhögős vígjátékkal van dolgunk, amit ténylegesen végig lehet nevetni. Ki merem jelenteni: az utóbbi pár év legviccesebb filmje a Ted. A hangulat is fergeteges lett ezáltal, ám érdekes, hogy korhatáros létére olyan, mint egy Disney családi film a '80-as vagy a '90-es évekből.
Hasonlóan a rendező sorozataihoz a poénok nem kis része itt is a popkulturális utalásokból születik. Tájékozottnak kell lenni az ilyesfajta humor megértéséhez, viszont a tájékozottság által nagy kincsre lehet lelni ebben a filmben. Sajnos a magyar fiatalok nagy része nem fogja érteni, hiszen nem ismerik Flash Gordont, de még a Star Warst sem, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Sokszor előfordult, hogy a moziban csak én röhögtem, vagyis inkább nyerítettem, a közönség többi tagja pedig csöndben volt. Ennyi elég is a személyes dolgokból.
Ted hangját maga MacFarlane mondta alá nagyszerűen, megteremtve ezzel az emberi medvét. Szerencsére ezt a szinkron nem rontotta el, sőt ugyanolyan lett. Marky Markot láttuk már komédiázni a Pancser police-ban (ez a cím... blöe...), és itt is ugyanolyan jól teljesít.
Érdemes még megemlíteni, hogy annak ellenére, hogy első ránézésre ez csak egy alpári vígjátéknak tűnhet, a háttérben tanulság és komoly szimbólumok is meghúzódnak. Itt van például a 35 éves férfi esete a plüssmacival, akitől nem akar elszakadni, ezáltal megtart még egy darabot a gyerekkorából, és nem válik teljesen felnőtté.
Mondtam már, hogy régen láttam ilyen jó vígjátékot? Régen láttam a Flash Gordont, meg kéne nézni...
Kiváló filmhez kiváló szinkron dukál. Speier Dávid ismét megmutatta, hogy szinkronfordítás terén ő a legjobb. Ütősek a poénok magyarul is, de egy-két magyarításért kár (Família Kft.). A színészek teljesen passzoló magyar hangokat kaptak, akik jól is teljesítenek.
Mark Wahlberg - Stohl András
Mila Kunis - Pikali Gerda
Seth MacFarlane - Nagypál Gábor
Joel McHale - Dévai Balázs
Giovanni Ribisi - Elek Ferenc
Total Recall, 2012, R.: Len Wiseman, Sz.: Colin Farrell, Kate Beckinsale, Jessica Biel, Bryan Cranston, Bokeem Woodbine, Bill Nighy, John Cho
Philip K. Dick novellája ihlette azt a hasonló című 1990-ben bemutatott kurva nagy akcióklasszikust, melyet Paul Verhoeven rendezett, és amelynek Arnold Schwarzenegger a főszereplője. Most itt van egy újabb film, melyet ugyanaz a Dick-novella inspirált. Kellett ez nekünk?
A távoli jövőben járunk, amikor már kevés a lakható hely a Földön, és nagy a társadalmi megosztottság. Douglas Qaid (Colin Farrell) egyszerű gyári melós, aki többre vágyik. Felkerekedik hát, hogy beültessék az agyába a titkosügynöklét hamis emlékét, azonban homok kerül a gépezetbe.
Igazából a bonyodalomnál kisiklik az egész sztori, mert már itt kiderül, hogy főhősünk valójában kém, és nem a hamis emlékeit látjuk. Menetközben próbálják még csűrni-csavarni ezt a szálat, és megpróbálnak átbaszni azzal, hogy nem a valóságot látjuk, de sikertelenül, hiszen az elejétől kezdve tudjuk, hogy mit kell hinni. Ennek köszönhetően a fordulatok semmilyenné válnak, a feszültség minimálisra redukálódik, és megdöglik a hangulat. Ehhez még hozzájön az is, hogy ugyanolyan jelenetek követik egymást. Ez alatt azt értem, hogy menekülnek, kicsit halad előre a sztori, aztán megint menekülnek.
A feszültség és a hangulat lerontásában szerepet játszanak a funkciótlan akciójelenetek is. Ugyan van sok bunyó, lövöldözés meg robbanás, de semmi hasznuk, ráadásul alig van lendülete ezeknek jeleneteknek.
A karakterek kétdimenziósak és teljesen érdektelenek. Kivételt képez a főhős, akivel minimálisan azért lehet azonosulni. Mellette Jessica Biel idegesítő. A rossz oldalon játszó Kate Backinsale-ből megpróbáltak harcos amazont kreálni, de a végeredmény teljesen hiteltelen lett. Bryan Cranston személyében pedig egy újabb antikarizmatikus főgonoszt tisztelhetünk.
Harry Gregson-Williams zenéje rövid idő után unalmassá válik, ezért nem sikerül betöltenie a a szándék szerinti szerepét. A fényképezés jó lehetett volna, ha nincs az állandó lens flare. Bizonyára ezzel akarták minél érdekesebbé tenni a filmet, ezzel szemben hamar idegesítővé vált, hogy random hirtelen megcsillan valami.
A sok negatívum után illene valami pozitívumot is írni, mert van az is. A jó vizuális trükkök mellett meg kell említeni, hogy a jövőkép jól ki lett dolgozva, érdekes a filmben látható antiutópisztikus világ.
Hogy válaszoljak az elején feltett kérdésre: így, ebben a formában nem volt szükség erre a filmre. Inkább nézzétek a Verhoeven-féle klasszikust, vagy olvassátok el a novellát!
A szinkron nem lett jó. Érdekes, hogy Heltai Olga ezúttal nem szabadult el, viszont több helyen eléggé magyartalanra sikerült a fordítás. A színészekhez jó magyar hangok lettek párosítva, de nem teljesítettek jól, kicsit lelógtak a vászonról.
Colin Farrell - Czvetkó Sándor
Kate Beckinsale - Kéri Kitty
Jessica Biel - Pikali Gerda
Bryan Cranston - Barbinek Péter
Bokeem Woodbine - Maday Gábor
Bill Nighy - Harsányi Gábor
John Cho - Seszták Szabolcs
The Dark Knight Rises, 2012, R.: Christopher Nolan, Sz.: Christian Bale, Gary Oldman, Tom Hardy, Joseph Gordon-Levitt, Anne Hathaway, Marion Cotillard, Morgan Freeman, Michael Caine, Matthew Modine
Christopher Nolan Batman-trilógiája a végéhez ért, amelyben a rendező ígérete szerint lezárul a Denevérember története.
2005-ben az addig kevésbé ismert angol rendező, Christopher Nolan újraindította Batman filmes kalandjait a Batman: Kezdődik! című filmmel. Sajátosan realisztikus szuperhőskalandja nagy sikert aratott a kritikusok és a közönség körében, nálam kevésbé (60%). Három évvel később jött a folytatás, A sötét lovag, amelyben Batman már nem központi figura volt, viszont kaptunk két másik nagyon erős karaktert Joker és Harvey Dent személyében. Katarzis, még nagyobb siker (80%). Négy évet vártunk a trilógia záródarabjára, amely végre megérkezett.
Nyolc évvel járunk az előző rész történései után. A nép úgy tudja, hogy Batman ölte meg Harvey Dentet, ezért a maszkos bűnüldöző visszavonul. Bruce Wayne a remete életmódot választotta, és hatalmas kastélya sötét zugaiban kuksol. Ám aktivizálnia kell magát, mert megjelenik egy újabb mindenre elszánt gonosztevő, Bane.
Jól felépített filmmel van dolgunk. Az elején eléggé nehezen indulnak be a dolgok, részben azért, mert az új szereplőket be kell mutatni. Később aztán beindul a pörgés, és onnantól csak néhol van megállás. Nagyon jól elhelyezett fordulatok, katartikus jelenetek és sajnos néhány helyen leülepedő hangulat jellemzik a cselekményt, amely határozottan halad az epikus és zseniális végkifejlet felé. Ez a film láthatóan nagyobbat akart szólni, mint az első két rész, ez sikerült is neki, bár nem teljesen szándéka szerint. A nagyravágyást jelzi a 164 perces játékidő is, amit a már említett leülepedés miatt nem sikerült teljesen egyforma minőségben kitölteni. Nagyot szólnak viszont az akciójelenetek. Nolan az első részben még nem tudott akciót rendezni, a másodikban viszont kitűnő akciójeleneteket láthatunk, ahogyan jelen filmünkben is.
Nolan filmjeiben már megszokhattuk, hogy sok egyformán jól kidolgozott és mozgatott karaktert láthatunk, és most sincs ez másképp. Bane figuráját nyugodtan lehet egy lapon emlegetni Jokerével. A fickónak már a megjelenése és az ereje is tekintélyt parancsoló, de őt igazából a félelmetes tettei és az intelligenciája határozzák meg. Selina Kyle, azaz a Macskanő motivációja sokáig homályos marad, de éppen emiatt lesz ő érdekes karakter. Az újak közül érdemes még megemlíteni a Joseph Gordon-Levitt által játszott Balke-et, aki a nép egyszerű közrendőre, ám a funkciója ennél jóval jelentősebb.
Bruce Wayne és Batman ezúttal sokkal központibb figura, mint A sötét lovagban. Kénytelen rehabilitálnia magát, ez vezet a szörnyűséges kálváriájához. A bőregér jelleme a trilógia lezárultával kiteljesedett. Az igazi szuperhős számomra még mindig a rendőrfőnök, Jim Gordon, aki ismét tanúbizonyságot tesz bátorságáról.
Hans Zimmer ismét zseniális zenét komponált. Taktusai révén lesz a film hangulata katartikus és epikus. Személy szerint megjutalmaznám egy Oscar-jelöléssel. Wally Pfister, Nolan házioperatőre ismét nagyszerű képekkel kényeztet minket.
Christopher Nolan részéről a Denevér befejezte röptét, de bizonyára látjuk majd őt még filmen a jövőben. Én megnézném az Igazság Ligája tagjaként.
A szinkron meglepően jó lett, nem vártam ilyen magas minőséget. A színészek teljesen passzoló, vagy hamar megszokható magyar hangot kaptak.
Christian Bale - Fekete Ernő
Gary Oldman - Epres Attila
Tom Hardy - László Zsolt
Joseph Gordon-Levitt - Csőre Gábor
Anne Hathaway - Bogdányi Titanilla
Marion Cotillard - Györgyi Anna
Morgan Freeman - Revicky Gábor
Michael Caine - Fülöp Zsigmond
Matthew Modine - Lux Ádám
Megint jó régen volt utoljára bejegyzés. Ennek is ez a kurva nyár meg a finom sör az oka. A következő három hétben ugyanilyen passzív leszek, rögtön meg is mondom, miért.
Ezen a héten csütörtökön a denevér befejezi röptét, azaz megérkezik a hazai mozikba A sötét lovag - Felemelkedés. Ezt még aznap megnézem, és pénteken lesz róla firkálmány.
Utána viszont sok ideig megint nem lesz semmi, mert beindul mindenféle nagyüzem. Pénteken kezdődik az Olimpia, aminek az lesz köszönhető, hogy napi kb. 12 órában rá leszek cuppanva a tévére, és valószínűleg ötkarikás lesz tőle a szemem. Emellett augusztus első napjaiban még meglátogatom a FEZEN-t is.
Jövő héten lehet, hogy bele fog még férni a Míg a világvége el nem választ című film, így erről is lehet írás a közeljövőben a Batman mellett, de aztán jó ideig tényleg kussolok. Ez lesz tehát egy ideig, aztán az Olimpia után beindul a nagyüzem, mert 6 augusztusi filmet is kinéztem magamnak. Csak bírjam nézni.
The Amazing Spider-Man, 2012, R.: Marc Webb, Sz.: Andrew Garfield, Emma Stone, Rhys Ifans, Denis Leary, Martin Sheen, Sally Field
Sam Raimi trilógiája után (90%, 90%, 60%) a Sony szerette volna folytatni Pókember kalandjait, de a dolgok nem úgy alakultak. Helyette teljesen új stábbal gyártottak egy rebootot, mert ha már náluk van a megfilmesítési jog, pénzt kell belőle csinálni.
Megint egy eredettörténetet láthatunk: Peter Parkert megcsípi az a bizonyos pók, stb., és bumm, így lesz a Pókember. Van szerelem, főellenség meg minden, ami kell.
Érdekes a film felütése és expozíciója, mert nem igazán következik belőle, hogy ebből szuperhősös akciófilm lesz. Nekem inkább olyan volt, mint egy tinédzserdráma sok tudományos fantasztikummal. A karaktereket nagyon alaposan megismerjük, de még ennél is jobban meg akarták őket ismertetni velünk, mert többet mutatnak mindenkit, mint amennyit bemutatnak belőlük. Mindenkinek teljesen világossá válik a motivációja, de aztán a film többi részében, főleg az utolsó harmadban, a kezdéshez képest nagyon leegyszerűsödnek. Ennek ellenére van izgalom a filmben, méghozzá nagyon jól adagolva, a végére összpontosítva mindent. Bár Marc Webb korábban csak egy nagyjátékfilmet rendezett (500 nap nyár), őt ismerve nem is olyan meglepő, amit eddig elmondtam. Kétkedve fogadtuk a hírt, mikor bejelentették, hogy ő lesz a rendező, de bebizonyította, hogy jó választás volt. Minden jeleneten érződik a precizitás, és az akciójelenetek is jól lettek megkoreografálva.
Az esetlen, majd hirtelen szuperhős Peter Paker karaktere egész jól ki lett dolgozva, Andrew Garfield jó választás volt a címszerepre. Bár azt még mindig nem értem, hogy hogy fért bele az a sok haja a maszk alá. Ezúttal Gwen Stacy a hőn áhított nő, bár nem értem, hogy Peter mit eszik rajta, mert nagyon semmilyen. Emma Stone szőkén furcsa, aztán mintha ott sem lenne, a karakterével együtt beleolvad a környezetébe. A félkezű Dr. Connors érdekes figura, gyíkká változva pedig meglehetősen félelmetes. Jó főellenség egy szuperhősös filmben, akit Rhys Ifans jól kelt életre. Ben bácsi (Martin Sheen) jó arc, akit ezúttal is utolér a végzete. May néni (Sally Field) kevés olyat mond, ami tanulságos akar lenni, de idegesítő. Gwen faterja (Denis Leary), a főzsaru keménykedik, de ő is jó arc.
James Horner zenéje telitalálat, sokat javít a hangulaton, amire szükség is van. John Schwartzman képei végig gyönyörűek, legyen szó közeliről, vagy totálról. Az ugrándozós jeleneteknél a hatást fokozza a 3D, ami több jelenetben tériszonyban nyilvánul meg, ezeken kívül meg mintha ott sem lenne.
Pókember új első filmes kalandja a hibái ellenére szórakoztató lett. Elegendő bevétel esetén szokták folytatni az ilyen sztorikat, ami ebben az esetben nem lenne ellenemre.
A szinkron nem lett jó, mégpedig a hangválasztások miatt.
Andrew Garfield - Molnár Levente: Ez a hang gyenge hozzá.
Emma Stone - Parti Nóra: Eleve nem kéne engedni színészkedni olyat, aki nem tud rendesen beszélni, nemhogy szinkronizálni. Egyelőre úgy tűnik, Emma Stone szinkronizálhatatlan.
Rhys Ifans - Schnell Ádám: Ez akár jó is lehetne, mert be van járatva, de neki Viczián Ottó a tökéletes hang.
Denis Leary - Mihályi Győző: Ez nem az igazi, vannak jobbak neki.
Martin Sheen - Szersény Gyula: Ez jó, de Papp János lenne az igazi.
Sally Field - Kovács Nóra: Ez oké.
Eddig négy-négy foci EB-t és VB-t követtem teljes egészében, de mind közül az idei volt a leggyengébb színvonalú. Kevés volt az olyan csapat, amelyiknek tudása és akarata is volt ahhoz, hogy megnyerje az egész hepajt. A spanyolok győzelmének két okból nem örülök. Egyrészt már az EB előtt megmondtam, hogy lehetőség szerint ne ők nyerjenek, mert nemrég nyertek egy ilyet meg egy olyat, legyen most már egy kis változatosság. Másrészt a győzelmükkel komoly bajba kerülhet a sportág. Várhatóan nagyon sok csapat próbálja elsajátítani a tiki-takát, aminek az lesz a következménye, hogy egyre több lesz az unalmas meccs, és egyre kevesebb a gól, még az elit eseményeken is.
Gatyarohasztóan kibaszott meleg van. Azzal védekezek ellene, hogy lehetőség szerint nem mozdulok ki, mert a házban 10 fokkal kevesebb van, mint kint árnyékban. Ha elmegyek itthonról, leginkább este 8 után teszem, és olyan helyre megyek, ahol lehet hideg sört inni, és a többiekkel társalogni. Így kibírható.
Jövő héten jön az új Pókember-mozi, lesz majd róla írás a blogon, utána majd Batmanről olvashattok. Aztán majd augusztusban jön több érdekes film, ami nem tudom, hogy fog elférni az olimpia mellett, de majd valahogy megoldom.
Rock of Ages, 2012, R.: Adam Shankman, Sz.: Julianne Hough, Diego Boneta, Tom Cruise, Alec Baldwin, Russell Brand, Chaterine Zeta-Jones, Paul Giamatti, Bryan Cranston, Malin Akerman
Furcsa időszak volt a '80-as évek a rock számára: kicsit kezdtek hanyatlani és változni a dolgok, ráadásul hátulról nem lehetett megkülönböztetni a fiúkat a lányoktól. Erről szól a legújabb menő Broadway-musical filmes adaptációja.
1987, Los Angeles. Vidéki kislány (Julianne Hough) jön a nagyvárosba, hogy sztár legyen. A két rocker (Alec Baldwin, Russell Brand) által vezetett szórakozóhelyen melózik a fiatal srác (Diego Boneta), aki szintén zenész. Akkora sztár akar lenni, mint Stacee Jaxx (Tom Cruise), mert ő a rockisten, mindenki imádja. Eközben az újonnan megválasztott polgármester (Bryan Cranston) buzgálkodó és konzervatív felesége (Chaterine Zeta-Jones) be akarja tiltani a rockzenét, mert az mocskos és különben is az ördög műve.
Igazából ezzel le is fedtem a film majdnem teljes történetét. Sok a karakter, mindegyik eléggé sablonos, és körülbelül ugyanannyi időt kapnak. Van pár kisebb fordulat, aztán szevasz. De ebben az esetben ez nem is baj, mert nem ezen van a hangsúly, hanem a zenéken. Nagyon sokat énekelnek benne, talán többet is, mint beszélnek. Nagyon jó számokat hallhatunk, mégpedig a '80-as évek legnagyobb rockslágereit a színészek előadásában. Olyan előadók számait hallhatjuk, mint például Guns 'n' Roses, Scorpions, Journey, Poison, Twisted Sister, Def Leppard, Whitesnake, Jon Bon Jovi. Az egyetlen problémám az volt, hogy nem minden szám olyan, amitől kedve támad az embernek kirúgni a ház oldalát.
Minden színész dalra fakad a filmben. A két fiatal főhős sokadik éneklése már idegesítő, mert egyrészt a karaktereik kezdenek unalmassá válni, másrészt a hangjuk sem egészen megfelelő ehhez a stílushoz. Külön öröm, hogy Alec Baldwint, de még Paul Giamattit is hallhatjuk énekelni, ha csak rövid ideig is. A pálmát egyértelműen Tom Cruise viszi, akinek a figuráját a kor rocksztár sablonjaiból gyúrták össze. Jelenlétével uralja a vásznat, és meglepően jól énekel, bár lehet hallani rajta az utómunkálatokat. A szereplőket hallgatva az embernek kedve támad meghallgatni az eredeti számokat.
Jó film lett a Mindörökké rock, ami a jó zenének köszönhető. Aki szereti ezt a kort és rockzenét, annak bátran ajánlom ezt a filmet, mert szórakoztató időutazásban lehet része!
A film szinkronizált, a dalokat feliratozták. Igazából a feliratot nem igazán figyeltem, de úgy vettem észre, mintha próbálták volna átültetni bele az eredeti dalszöveg ütemét. A szinkron elfogadható lett, bár nem sokat számít, mert keveset beszélnek. A hangok jól lettek kiválasztva, kivéve Baldwinnak Széles László, akinek rá kellett rottyantania a hangjára, hogy passzoljon.
Julianne Hough - Földes Eszter
Diego Boneta - Fehér Tibor
Tom Cruise - Rékasi Károly
Alec Baldwin - Széles László
Russell Brand - Miller Zoltán
Chaterine Zeta-Jones - Kéri Kitty
Paul Giamatti - Besenczi Árpád
Bryan Cranston - Jakab Csaba
Malin Akerman - Györgyi Anna
Get the Gringo, 2012, R.: Adrian Grunberg, Fsz.: Mel Gibson
Mel Gibson legújabb filmjéne átugrik (szó szerint!) Mexikóba vakációzni, de nem úgy sül el, ahogy szeretné, mert beüt a szar.
Konkrétan lecsukják, mert nem úgy megy át a határon, ahogy kéne, ennek tetejébe pedig egy rahedli lopott pénz találnak nála. A börtön, ahova kerül, meglehetősen furcsa hely, főleg egy gringonak, ezért ügyeskednie kell a túlélés érdekében.
A film első harmada egyszerre érdekes és vicces, köszönhetően a különös börtönnek és a helyzetkomikumnak. A középső harmadra nagyon leülnek az események, de azért a végére hagytak pár ügyes és pár ügyetlen fordulatot. A nem hosszú játékidőnek köszönhetően elég pörgős lett, így nem lesz fárasztó. A rendezésben is csak minimális a kreativitás, látszik, hogy Adrian Grunbergnek ez az első rendezése. A közelmúltban részt vett sok jó filmben rendezőasszisztensként, de úgy látszik, nem sikerült ellesni a szakma fortélyait.
Mel Gibson karaktere meglehetősen egyszerű, de azért az öreg jól teljesít, bár hiányzik a régi megszokott karizmája. A mellészereplők nagyon bénák és teljesen érdektelenek, ők is csökkentenek a film élvezeti értékén.
Mostanában örülni kell, ha Mel Gibson néha feltűnik egy-egy főszerepben, de ha jobb filmekben szerepelne, még jobban örülnénk, mert ez sajnos csak közepes.
Piranha 3DD, 2012, R.: John Gulager, Sz.: Danielle Panabaker, David Koechner, David Hasselhoff, Christopher Lloyd, Gary Busey, Ving Rhames
A 2010-ben készült Piranha 3D jópofa és üdítően szórakoztató trash horror volt (70%). A most érkezett folytatást úgy harangozták be, hogy mindenből dupla adagot kapunk, még a D-kből is. A rendező A dög trilógiát is jegyző John Gulager.
A felállás az első részhez képest majdnem ugyanaz, csak a szünet ezúttal nem tavaszi, hanem nyári, a helyszín pedig nem tó, hanem vízipark. Jönnek a halucik, és esznek, amit érnek.
A cselekmény is nagyjából maradt ugyanaz, csak most nem sikerült annyi kreativitást belevinni, ezáltal, kevesebbnek érezhető az egész. Na nem mintha sokat lehetne elvárni egy ilyen filmtől. Minden jelenet, ezáltal az egész film is nagyon eltúlzott és maximálisan komolyanvehetetlen. Igazi bűnös élvezet, bár nem annyira élvezhető, mint elődje.
A karakterek újfent kétdimenziós sztereotip alakok, akiket nem sikerül olyan közel hozni a nézőkhöz, mint az első rész szereplőit. Öröm, hogy újfent feltűnik Christopher Lloyd és Ving Rhames a megszokott szerepében. Gary Busey is kapott egy kis időt a vásznon, de az igazi ász David Hasselhoff. Saját magát játssza, ezzel egyidejűleg parodizálja is. Megvan mindene: a piros gatya meg az a piros szar, amit fog, miközben lassítva fut. Teljesen erőltetett a szerepe és minden mozzanata, mégis hozzá kötődnek a film legjobb pillanatai.
Külön örülök annak, hogy a 3D nem csak dísznek van ott, hanem van jelentősége. A térhatás jelentősen javítja a filmélményt, kár, hogy ritka manapság az ilyen.
A Piranha 3DD aranyos és szórakoztató film lett, ugyanakkora hulladék, mint az elődje. Minőségben megközelíti azt, ezért akiknek az tetszett, érdemes megnézni ezt is.
A felirat jó volt. Érdekes és az elején kicsit zavaró volt, hogy a teljes térhatást figyelembe véve teljesen elöl helyezkedett el, tehát majdnem az volt a legközelebb.
Bizonyára feltűnt nektek is, hogy már 8 napja nem írtam semmit. Ez azért van, mert 7 napja elkezdődött a foci EB, és én, mint akinek a foci és a szurkolás életforma, persze, hogy nézem. Eddig minden meccset megnéztem, de ez nem lesz így a jövőben, mert lesznek egy időben rendezett meccsek. Az egész hepajról felemás a véleményem, esetleg majd a végén megírom azt is. Vagy nem.
A másik magyarázat a firkálmányok hiányára, hogy a meccsek mellé fogy a sör is rendesen, főleg hétvégén, ezért nem elég sokszor érzem magam olyan állapotban, hogy kitaláljam mit lehetne írni. Ehhez kapcsolódik a bloggal kapcsolatos legpozitívabb dolog. Még csak bő 3 hónapja működöm, de ha lemegyek a helyi kultúrba, nagyon sok dicsérő és bátorító megjegyzést kapok, valamint kíváncsiak a véleményemre is, mert tudják, hogy van. Zsír!
Egyébként új filmet sem láttam a Prometheus óta, és mostanában ritkábban fognak jönni a friss mozifilmekről szóló kritikák. Ez azért van, mert kevés film lesz a közeljövőben, ami érdekel, főleg júliusban. A júniusi premierek közül előreláthatólag meg fogom nézni a Piranha 3DD-t, a Börtönregényt és a Mindörökké rockot. Az előzetes tervek szerint jövő hónapban csak a legújabb Pókember és Batman lesz számomra érdekes.
Legyetek jók és türelmesek, és élvezzétek a nyarat, ha már megjött!
Prometheus, 2012, R.: Ridley Scott, Sz.: Noomi Rapace, Michael Fassbender, Charlize Theron, Idris Elba, Guy Pearce, Logan Marshall-Green, Sean Harris, Rafe Spall
Ridley Scott több mint három évtized után visszatért a sci-fi műfajához egy olyan filmmel, ami régi nagy sikere, az Alien univerzumában játszódik, és vagy előzménye annak, vagy nem. Figyelmeztetem a kedves olvasót, hogy a következő szöveg alkalmas a hardcore Alien-rajongók nyugalmának megzavarására!
Nem tartom annyira az Alien-sorozatot, mint amennyire - legalábbis az első kettő - filmtörténetileg jelentős (számszerűleg 75%, 70%, 50%, 60%). A problémám az, hogy nem használják ki a kínálkozó lehetőséget. Mind a négy részben megfigyelhető, hogy háromnegyed részben horror és csak negyedrészt sci-fi. Kevés a misztikus és a tudományos fantasztikum, mert a félelemkeltés nem enged teret neki. Így a filmek nem lesznek másak, mint szórakoztató szörnyes horrorok egy csipet sci-fivel.
Jelen filmünk elején 2089-ben járunk. Dr. Shaw (Rapace) és Dr. Holloway (Marshall-Green) Skóciában érdekes barlangrajzokra bukkan. Több ilyet is találtak már korábban, amelyekből arra következtetnek, hogy földönkívüliek hozták létre a földi életet. Négy év múlva a Weyland társaság Prometheus nevű űrhajóján sokadmagukkal landolnak egy idegen bolygón, hogy megtalálják az emberiség eredetét.
Leszállás után rögvest megismerkedünk a legénységgel, úgy, ahogy a korábbi filmekben is szokás volt. Itt viszont jobban sikerült ez a rész, mert annak ellenére, hogy több karakter van, egyből szinte ismerősként köszönthetjük őket. A két doki karaktere, főleg Shaw-é lehetett volna kifejtettebb az azonosulás végett, de így is megfelelő. Ő nem egy Ripley, és Rapace sem Sigourney Weaver, de ezzel nincs is gond. Charlize Theron jól formálja meg a karótnyelt főnök, Vickers hűvös karakterét. A csehszlovák nevű, ám afroangol kapitány Janek szerepére is kitűnő választás volt a mindig laza Idris Elba. Akit viszont leginkább ki kell emelni, az David, a robot (Ash, Bishop és Call után David... ABCD). Ő a tökéletes gépember, Michael Fassbender pedig hiba nélkül játssza el a szerepet, javasolnám az Akadémiának, hogy fontolják meg a jelölését.
Jon Spaihts forgatókönyvét az a Damon Lindelof fejlesztette tovább, aki a Lost egyik kreátora, és ez meg is látszik a végeredményen. Örülhetünk, hiszen végre sikerült eltalálni az arányokat, ugyanis ezúttal a horror csak negyedrészben képviselteti magát, míg a fennmaradó háromnegyed a misztikumé és a tudományos fantasztikumé. Ez a film olyan sci-fi lett, ami tényleg sci-fi.
A fordulatos és jól felépített forgatókönyv még nem lenne elég egy jó filmhez, kell a jó rendezés is. Ezt meg is kapjuk Ridley Scott személyében, aki ismét magával hozta a hatalmas rutinját. Nagyon jól mozgatja a karaktereket annak ellenére, hogy sokan vannak, mindenkinek elegendő idő jut. Az akciójelenetek is teljesen rendben vannak, sikerült izgalmat vinni beléjük. A feszültség végig jelen van a filmben, habár nem olyan nyomasztó a hangulat, mint az Alienben, de ide nem is az kellett. A megfelelő hangulat megteremtéséhez hozzájárulnak Dariusz Wolski csodálatos képei és Marc Streitenfeld zenéje is. Érdekesség, hogy a filmzene főtémája majdnem ugyanolyan, mint a Star Treké, ami talán véletlen, bár lehet, hogy nem teljesen.
A keményvonalas Alien-rajongóknak bizonyára nem fog tetszeni a Prometheus, mert teljesen másra helyezi a hangsúlyt, és elég sokat ront az egész széria mítoszán, de a dolgokat a helyén kezelve ők is megtalálhatják a számításukat. Már csak azért is, mert ez a film sci-fi az izgalmasabb fajtából, és jobb lett, mint bármelyik Alien-film.
A szinkron nagyon jó lett, a közelmúlt egyik legjobbja. Mindenki megfelelő magyar hangot kapott, akik tökéletesen látják el a feladatukat.
Noomi Rapace - Bogdányi Titanilla
Michael Fassbender - Viczián Ottó
Charlize Theron - Létay Dóra
Idris Elba - Galambos Péter
Guy Pearce - Józsa Imre
Logan Marshall-Green - Makranczi Zalán
Sean Harris - Anger Zsolt
Rafe Spall - Kaszás Gergő
Quentin Tarantino következő filmjének előzetese!
Akarom! Kell! MOST!!!